Két körön keresztül autóztak a pilóták a safety car mögött, majd zöld utat kapott a mezőny a versenyzésre, de ahogy az várható volt, csatákra nem került sor. Így az újraindítás után, sőt egészen az 17. körig nem változott az első hat sorrendje: Leclerc, Sainz, Pérez, Verstappen, Norris és Russell foglalták el ezeket a helyeket.
A hátsó traktusokban egyre többen vállalták be az átmeneti esőgumit, Pierre Gasly (Alpha Tauri) parádésakat előzött ezeken az abroncsokon. Az élmezőnyből Pérez cserélt először a 17. körben, az éllovas Leclerc és Verstappen két körrel később követte a mexikói versenyző példáját. Mint kiderült, a Ferrari elkésett ezzel a döntéssel, Pérez a kerékcseréket követően megelőzte Leclerc-t.
Sainz a 22. körig kivárt a maga cseréjével, így ő azonnal száraz gumikra váltott. Leclerc-t is kihívta csapata száraz pályára való abroncsokért a bokszba, amivel a monacói rengeteg időt és három pozíciót is vesztett. – Mit csinálunk?! – üvöltötte a rádióba. A Red Bull jobban taktikázott, pilótái a 23. körben cseréltek, ezután Pérez vezetett, Sainz, Verstappen, Leclerc, Russell és Norris következett a sorban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!