A páratlan sikerszériát a sérülések állították meg: a 2019/20-as idényre Curry és Thompson is kidőlt, a Warriors pedig a csúcsról a liga legaljára süllyedt. Két ínséges, rájátszás nélküli idény után azonban idén újra régi fényében ragyogott a csapat: a Denver Nuggets és a Memphis Grizzlies után a nyugati döntőben a Dallas Mavericks sem tudta megállítani a Golden State-et, amely egyetlen hazai playoff-meccset sem veszített.
Utóbbi adat nem sok jóval kecsegtet a keleti konferenciadöntőben még egymással küzdő Miami Heat és Boston Celtics számára, hiszen a nagydöntőben a Golden State élvezheti majd a hazai pálya előnyét.

A kaliforniai együttes sztárjai még éppen időben tértek vissza, hogy meglegyen nyolc éven belül a hatodik nagydöntő: hasonlóra legutóbb a Michael Jordan vezette Chicago Bulls volt képes a ’90-es években.
Stephen Curry is kivette már idén a részét a rekorddöntésből, a Dallas elleni párharcot lezáró ötödik meccsen Klay Thompsonon volt a sor. A harminckét éves játékos éppen harminckét pontot dobott, közte nyolc triplát. Ez már az ötödik rájátszásmeccse volt, amelyen elérte a legalább nyolc sikeres dobást a triplavonalon túlról, ez új csúcs az NBA történetében.
Bár a triplakirályok árnyékában kevesebb figyelem jut a többiekre, természetesen nem kétemberes csapatról van szó: Kevon Looney kiemelkedő, tizennyolc lepattanós teljesítménnyel alapozta meg a Warriors sikerét a párharcot eldöntő ötödik meccsen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!