Villámkarriert futott be Hollandiában a magyar futball ígérete

Jó hét végét zártak a magyar labdarúgó légiósok szerte Európában. Nagy Ádám csapata, a Pisa bejutott az olasz másodosztály rájátszásának döntőjébe, tehát feljuthat a Serie A-be. Az utánpótlás válogatott Kerkez Milos csütörtökön mutatkozott be Hollandiában az AZ Alkmaar felnőtt csapatában, vasárnap pedig jó játékkal segítette az együttesét fontos győzelemhez. Svájcban Szalai Ádám klubja, a Basel lett a második, Varga Keviné, a Young Boys pedig a harmadik. A legnagyobb sikert persze Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik aratta a Német Kupa megnyerésével, de ez külön történet.

Magyar Nemzet
2022. 05. 23. 6:58
Fotó: Délmagyarország/Frank Yvette FY
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsó Ádám csapata bejutott a BL-selejtezőbe

Gyurcsó Ádám csapata, az AEK Larnaca idegenben 1-0-ra győzött a már bajnokként pályára lépő Apollon ellen a ciprusi labdarúgó-bajnokság rájátszásának vasárnap megrendezett utolsó fordulójában, ezzel feljött a második helyre, és indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Magyar szempontból azért is értékes a siker, mert Gyurcsó végig a pályán volt az AEK-ban Gyurcsóék előzéséhez az is kellett, hogy az utolsó forduló előtt a második helyen álló APOEL kikapjon a Pafosztól. Vinícius Paulóék már a 4. percben hátrányba kerültek, és 3–1-re ki is kaptak, így csak az Európa-konferencialigában indulhatnak. Vinícius végigjátszotta a mérkőzést.

A bajnok Apollon a selejtező harmadik fordulójában, az AEK Larnaca egy körrel korábban kezdi meg a játékot a Bajnokok Ligájában.

A harmadik az APOEL, a negyedik pedig Bognár István csapata, az Arisz Limasszol, annak köszönhetően, hogy szombaton bravúros, 3-0-s győzelmet aratott Novothny Soma klubja, az Anorthoszisz vendégeként, s így indulhat az Európa Konferencia-ligában. Magyar szemszögből szépséghiba, hogy  Novothny (aki eltiltott) és Bognár (kispados volt) sem játszott a mérkőzésen.

A török élvonalban Szalai Attila először játszhatott a sérülése óta, az egy hónapos kihagyás után fél órát kapott a Fenerbahcéban a Yeni Malatyaspor ellen 5-0-ra megnyert találkozón. A visszatérés jó hír, a Nemzetek Ligájában remélhetőleg már jó formában szerepelhet a magyar hátvéd.

Kerkez Milos már kezdő volt

Kerkez Milos csütörtökön mutatkozott be klubja, az AZ Alkmaar felnőtt csapatában, amely akkor 3-2-re kikapott a Heerenveen vendégeként a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rájátszásában. A magyar utánpótlás-válogatott Kerkez vasárnap már kezdő volt az AZ Alkmaarban, s jó játékkal járult hozzá a 2-0-a győzelemhez, ezzel az AZ továbbra is versenyben van az európai kupaszereplésért. A döntőben az Alkmaar a Vitesse ellen játszik, a május 29-i finálé nyertese indulhat az Európa-konferencialiga következő kiírásában.

A Noordhollands Dagblad tudósítása szerint a sérült Owen Wijndalt helyettesítő Kerkez Milos duzzadt az erőtől, nagyszerűen futballozott, és nemcsak arról adott újfent tanúbizonyságot, hogy „az ördögtől sem fél”, hanem arról is, hogy a jövő embere, és az AZ okkal szerződtette a Milantól.

Elkerülik a sikerek a DAC-ot

A Dunaszerdahelynek már nincs esélye arra, hogy dobogós legyen a szlovák bajnokságban. A felső házi rájátszásban a DAC 1-0-ra kikapott Nagyszombatban, s az együttes magyar játékosainak nem sok lehetőség jutott. Balogh Norbertet a szünetben lecserélték, Hahn János kispados volt, Kalmár Zsolt sérülésből lábadozik, Szánthó Regő a szünet után állt be, Szendrei Ákos nem volt a keretben, Veszelinov Dániel védte a vendégek kapuját.

A pozsonyi Slovan 11 pontos előnnyel áll az élen, a hét végén 2-2-t játszott otthona a Zsolnával, Holman Dávid kezdő volt, a szünetben lecserélték.

Érmek Horvátországban is

Véget ért s horvát bajnokság is. Szokás szerint a Dinamo Zagreb lett az aranyérmes, Lovrencsics Gergő csapata, a Hajduk Split a második, Kleinheisler László együttese, az Eszék pedig a harmadik. A záróforduló magyar érdekeltségű eredményei: Gorica–NK Osijek (Eszék) 1-1, Kleinheisler László a 77. percben állt be; Dinamo Zagreb–Hajduk Split 3-1, Lovrencsics Gergő nem volt a keretben.

Utóbbi meccsnek ijesztőek voltak az utózöngéi. A Dinamo és a Hajduk közötti rivalizálás évtizedekre nyűlik vissza, a vendégtábor, a híres-hírhedt Torcida tagjai nem nyugodtak bele a vereségbe. A hazafelé úton egy nagyobb csoportjuk autóival blokkolta az A1-es utópályát a fővárostól mintegy harminc kilométerre az egyik pihenőhelynél. A rendőrség lőfegyvert is használva szüntette meg az elzárást. Hivatalos forrás szerint tucatnyi rendőr szenvedett sérülést, egyes források arról számoltak be, hogy két szurkolót lőtt sebbel láttak el.

Borítókép: Kerkez Milos élt a lehetőséggel (Fotó: Délmagyarország/Frank Yvette)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.