Vas Blanka idén sem töltött sok napot kerékpározás nélkül. A téli időszakban terepkerékpár-versenyeken (ciklokrossz) indult, majd jött az országút, aztán a hegyikerékpár (mountain bike). Előbbi szakágban a világbajnokságon, utóbbiban az olimpián végzett tavaly negyedik helyen a még mindig csak húszéves versenyző, aki a hegyikerékpáros időszak után múlt héten, a hazai országos bajnokságon tekert ismét országúti viadalon.
Magyar nemzeti színekben venné ki a részét a csapatmunkából
Idén már láttunk ilyet: a Giro d’Italia magyar résztvevővel indul. A májusi, Magyarországról elrajtolt olasz körverseny után csütörtökön a viadal kilenc szakaszból és egy prológból álló női változata kezdődik el, a mezőnyben pedig ott lesz magyar bajnoki trikóban sokoldalú kerékpárosunk, az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett Vas Blanka.

– Az volt a cél, hogy megnyerjem az időfutamot és a mezőnyversenyt is, ez sikerült, így elégedett vagyok. Fáradt voltam az edzőtábor és a sok utazás után, nem volt tökéletes a formám, de az ob-n nem is ez volt a cél – árulta el lapunknak Vas, akinek azért is volt fontos a két hazai bajnoki cím, mert így
a június utolsó napján rajtoló Giro d’Italia Donne valamennyi szakaszán a piros-fehér-zöld bajnoki trikóban tekerhet.
Az egyetlen kivételt az jelentheti, ha esetleg a viadal valamelyik megkülönböztető mezének viselésére nyeri el a jogot. Ilyen nagy célokat egyelőre nem fogalmaz meg magának Vas Blanka. A női Giro ugyan a nagy testvérrel szemben nem három, hanem csupán másfél hetes, de a hölgyek versenynaptárában így is a leghosszabb viadal, a magyar kerekes pedig Grand Tour-újoncként nem tudhatja pontosan, hogy mire számítson Olaszországban.
– Nagy kihívás lesz, hiszen ennyi napot még sosem versenyeztem egymás után. Célok éppen ezért nincsenek, hiszen az első országúti szezonomban a tanulás, a tapasztalatgyűjtés a legfontosabb feladatom. Ha valamelyik szakaszon adódik jó alkalom, akkor biztos, hogy megpróbálok élni vele. Annak örülnék, ha úgy tudnék majd visszatekinteni a versenyre, hogy a csapatom hasznos tagja voltam, és nemcsak ültem a mezőnyben, hanem kivettem a részem a munkából.
Vas csapata, az SD Worx tavaly szinte mindent besöpört a Girón: Anna van der Breggen, Ashleigh Moolman, Demi Vollering sorrendben a teljes összetett dobogót elvitte a holland istálló, a rózsaszín trikós Van der Breggen megnyerte a pontversenyt is, míg a legjobb fiatalnak járó fehér trikó Niamh Fisher-Blacké lett. Anna van der Breggen azóta visszavonult, immár sportigazgatóként segíti az SD Worxt, de nemcsak emiatt más a kép a csapatnál a Giro előtt, hanem főként azért, mert idén július 24. és 31. között megrendezik az első női Tour de France-t is.
További Sport híreink
– A csapatnak idén a Tour a legfontosabb, a sportigazgatók szerint az a viadal meghatározó lépés a női kerékpársport fejlődésében. A Giróra inkább fiatal sorral jöttünk, de szerintem mi is nagyon jók lehetünk. Lotte Kopecky nyerhet nekünk szakaszokat, Niamh Fisher-Black pedig talán összetettben is jó lehet – latolgatta az esélyeket lapunknak Vas Blanka, hozzátéve, hogy a csapattaktikát csak a helyszínen beszélik meg.
A magyar kerekes az ob utáni napokban még itthon készült, nagyrészt már könnyebb edzésekkel, majd szerdán, az ünnepélyes csapatbemutató napján utazott Olaszországba.
Csütörtökön Cagliariban 4,7 kilométeres prológot rendeznek (14.00, tv: Eurosport1), majd két mezőnyszakasz következik Szardínián. A vasárnapi szünnap után pedig jövő héten valamennyi nap versenyez a női Giro mezőnye, a viadal július 10-én, a padovai befutóval zárul.
További Sport híreink
Borítókép: Vas Blanka és csapattársai még a magaslati edzőtáborban (Fotó: Facebook/Blanka Vas)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Álomsorsolás! – mondják a románok, akik még ki sem jutottak a labdarúgó vb-re
Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

A válogatott kiválósága dühös: Hagytuk elaltatni magunkat
Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

Csalt a FIFA a labdarúgó-vb sorsolásán a golyókkal, megtehette, Infantino mosolygott!
Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.

Golovin Vlagyimir terve nem jött be, de a rossz meccs után is tud örülni
A szövetségi kapitányt meg is lepték a japánok meg nem is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Álomsorsolás! – mondják a románok, akik még ki sem jutottak a labdarúgó vb-re
Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

A válogatott kiválósága dühös: Hagytuk elaltatni magunkat
Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

Csalt a FIFA a labdarúgó-vb sorsolásán a golyókkal, megtehette, Infantino mosolygott!
Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.

Golovin Vlagyimir terve nem jött be, de a rossz meccs után is tud örülni
A szövetségi kapitányt meg is lepték a japánok meg nem is.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!