Mint az a budapesti La Vida rendezvényházban csütörtök délután tartott sajtótájékoztatón kiderült, már több mint 7500 előnevezés érkezett az idei Lidl Balaton-átúszásra. A férfiak és a nők között egyaránt 85 éves a legidősebb vállalkozó.
Ha az időjárás lehetővé teszi, július 23-án 8 óra és 12.30 között sávosan rajtoltatják el az indulókat révfülöpi labdarúgópályától, a cél pedig a balatonboglári Platán strand lesz. A tartaléknapok július 24., 30., 31., valamint augusztus 6., 7., 13., és 14. lesznek. A megrendezésről két nappal az esemény előtt adnak tájékoztatást a szervezők az Országos Meteorológiai Szolgálattal és a Balatoni Vízi Rendészettel folytatott egyeztetés alapján.
Ahogy a korábbi években, úgy a klasszikus 5,2 kilométer mellett idén is rendeznek féltávot, amelynek a 2,6 kilométerét a Balatonbogláron kialakított pályán tehetik meg az úszók. Emellett SUP-pal is lehet teljesíteni az 5,2 kilométeres Révfülöp–Balatonboglár-távot.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Révfülöp országgyűlési képviselője elmondta, hogy akárcsak Budapest, a Balaton is fontos találkozási pont a magyarok életében.
– Sokan a Balatonnál töltik a hétvégéiket, akár az egész szabadságukat, ezáltal a Balaton szezonális identitással összeköti az embereket. Balaton-átúszónak lenni hasonló kötelék a résztvevők között, ami az aktívabb Magyarország lehetőségét erősíti – fogalmazott Navracsics Tibor.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár, sokszoros a Balaton-átúszó is az egészségmegőrzés szerepét hangsúlyozta:
A kormány célja, hogy Magyarország 2030 környékére Európa leginkább élhető országai közé kerüljön, aminek fontos része a fizikai, egészségügyi és mentális állapot javítása. A Balaton-átúszás unikális rendezvény, én nem tudok róla, hogy egy ekkora tavat, ilyen sok ember, szervezett, biztonságos körülmények között máshol átúszhatna.
Hatodik éve a Lidl Magyarország a Balaton-átúszás névadó szponzora, és a vállalat képviseletében Tőzsér Judit kommunikációs vezető is az egészségtudatosság fontosságáról beszélt.