Káröröm helyett csak bánatot érzett volt csapata kudarca után

A hónap eleje óta papíron is szabad Kondás Elemér, akit a feljutásról lemaradt Diósgyőr menesztett a kispadról, amikor a csapat még feljutó helyen állt. A jelen egyik legeredményesebb szakembere ráadásul bő egy év alatt kétszer is átélhette, milyen egy edzőváltás vesztesének lenni.

2022. 07. 08. 6:14
Kondás Elemér
20210527 Miskolc fotó: Kozma István KI DVTK sajtótájékoztatóján bemutatkozik Kondás Elemér, borsodi szakember, a DVTK új vezetőedzője. KÉPEN: Kondás Elemér DVTK vezetőedzője Fotó: Észak-Magyarország/Kozma István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszer nyert bajnoki aranyérmet a Debrecen kispadján, kétszer volt ugyanott Magyar Kupa-győztes csapat vezetőedzője, és most kétszer egymás után idő előtt megköszönték a munkáját. Jelenleg nemigen találunk Kondás Elemérnél eredményesebb edzőt a magyar mezőnyben, ám tavaly februárban a DVSC-nél, az idén április 8-án pedig Diósgyőrött menesztették a bajnokság közben. Mindkét csapat akkor éppen az élvonalbeli tagságért harcolt a másodosztályban, a Loki végül célba ért, a DVTK viszont úgy vallott kudarcot, hogy az edzőváltás idején még feljutó helyen állt.

– Nehezen telt el az utóbbi három hónap – mondja Kondás Elemér, aki most, július elején lett szabad, addig szerződés kötötte még a Diósgyőrhöz. – Nem bírom a semmittevést, és bár a ház körül mindig akadt valami teendő, én a kispadon érzem jól magamat. Folyamatosan bántott és elszomorított, hogy a csapat nem lett újra NB I-es, pedig nagyon szurkoltam ezért, hiszen erősen kötődöm Miskolchoz és a megyéhez. Itt születtem, itt nevelkedtem, itt lettem futballista, tudom, mit jelent az itteni embereknek az élvonal.

Kondás Elemér;
Fotó: Czeglédi Zsolt

Az edző állítja, éppen az erős kötődés miatt nem volt benne káröröm, nem érzett elégtételt, amikor kiderült, hogy a DVTK a következő szezont is a másodosztályban tölti. Ilyen az edzősors; ha egy csapatnak nem megy, akkor a vezetők először a kispadon váltanak, ám ezúttal ez az igazság szerinte most úgy folytatódik: de.

– De azt nehéz megemészteni, hogy tavaly a Debrecen az élen, az idén pedig a Diósgyőr a feljutást jelentő második helyen állt, amikor engem menesztettek. Utóbbinál áprilisban már jöttünk ki a gödörből, kezdtünk túl lenni a nehézségeken. A számok is bizonyítják, hogy a csapat a váltás után gyengébben teljesített, mint előtte, akkor még öt pont előnnyel állt a későbbi feljutó Kecskemét előtt, és ez önmagáért beszél.

Az utód, Dragan Vukmir a hajrában elszenvedett vereségek után többször célzott arra, hogy rossz erőnlétű játékosokat vett át. Kondás Elemér erre azt mondja, ez egy tapasztalatlan edző időhúzása, és a 31. forduló után – ekkor történt a váltás – már nem illik az erőnlétre hivatkozni. Egyébként is, a menesztése előtt a DVTK Dorogon az utolsó percekben lőtt góllal győzött, és erre erőtlenül aligha lett volna képes. Ám ugyanezt emlegette a klub honlapjának adott interjúban Magyar Mátyás, a Diósgyőr többségi tulajdonosa is, aki szerint „Kondás Elemér koncepciója alapvetően arról szólt, hogy óvakodott attól, hogy hétközben túleddze a csapatot, amelyik így hétvégén frissen lépett pályára”. És: „…az is tény, hogy erőnlét híján a játékosok nem tudják végrehajtani a taktikai utasításokat.”

– Maradjunk a tényeknél – reagál erre Kondás Elemér. – A Diósgyőr az őszi idény végén az élen állt, a legtöbb gólt szerezte, a második legjobb volt a gólkülönbsége úgy, hogy a nyáron egy szinte teljesen kicserélődött keretből kellett új csapatot építeni, és ez kellő erőnlét nélkül, csak frissítéssel nem ment volna. Mindenkinek tisztelem a véleményét, de nem árt, ha az szakmailag hiteles, és tudom, a közvélemény és a játékosok szemében megalapozatlan volt a menesztésem. A sok megbetegedés miatt február-márciusban tényleg megtorpantunk, becsúszott a Szegedtől elszenvedett súlyos hazai vereség, de április elejére már kiegyenesedtünk, és haladtunk a célunk elérése felé. Azzal, hogy éppen a rivális Szegedtől elhozták ez edzőt, engem pedig leváltottak, két csapatot sikerült egyszerre meggyengíteni.

Azt Kondás Elemér is tudja, hogy két egymás utáni menesztés koptatta a presztízsét, de reméli, lesz még alkalma újra kifényesíteni azt.

Ő nem kínálkozik sehol sem, de ha valakiknek az eszébe jut, meghallgatja őket, a lényeg az, hogy az új feladat komoly kihívást jelentsen, nagy célokért kelljen dolgoznia. És persze jó lenne azt a munkát végig is vinni.

Borítókép: Kondás Elemér egy ideje nem fejezheti be az elkezdett munkát (Fotó: Észak-Magyarország/Kozma István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.