Csődöt mondott a védelem, határozatlan volt a csatársor

Nagy iramot diktált, de nem játszott igazán jól a Ferencváros, a védelme pedig olykor hajmeresztő dolgokat művelt. A Qarabag annál jobb és rutinosabb csapat, hogy ezt ne használta volna ki, a hazai 1-1 után vendégként 3-1-re nyert, így 4-2-es összesítéssel továbbjutott. A Fradi a selejtező negyedik fordulójára tehát a Bajnokok Ligájából alászáll az Európa-ligába, ahol a Shamrock Rovers (ír)–Shkupi (északmacedón) párharc nyertesével találkozik.

2022. 08. 09. 21:54
null
20220809 Budapest FTC QARABAG labdarúgás BL selejtező Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

nemhogy gólt nem rúgott, még pályára sem lépett, mégis már túl van első hivatalos szereplésén a Fradiban: a Qarabag elleni találkozó előtt a családi szektorban találkozhattak vele a szurkolók. Nagyjából ugyanekkor vált biztossá, hogy – miként arra számítani lehetett – a Bakuban sérülés miatt lecserélt két hátvéd, Samy Mmaee és Mats Knoester a visszavágón kimarad a kezdőcsapatból, Adnan Kovacevic és Rasmus Thelander helyettesíti őket. Ahogy Sztanyiszlav egy nappal korábban ígérte, Ryan Mmaee csereként ott volt a keretben.

Így állt fel tehát a Fradi: Dibusz – Botka, Kovacevic, Thelander, Civic – Esiti, Laidouni – Zachariassen, Nguen, A. Traoré – Boli.

A kezdésre kettő kivételével az összes szektor megtelt a Groupama Arénában. A B1-es jelű az európai szövetség büntetése értelmében maradt zárva, s drukkerek helyett Egyek vagyunk feliratú drapériák töltötték ki a teret. Foghíjas volt a vendégszektor is, persze már az is nagy szó, hogy mintegy kétszáz azeri szurkoló biztatta az övéit.

A Qarabag ráijesztett a fradistákra, rögtön az első percben helyzetbe került, ám mint utólag kiderült, les előzte meg a jelenetet. A 7. percben sajnos már szabályos gólt szerzett az azeri bajnok. Labdaszerzés után Bayramov indított kicsit vaktában, mégis rendkívül pontosan, Wadji lódult meg vele középen, miután Kovacevic kissé alászaladt a labdának. A bosnyák védő a 16-oson belül javított, kockázatosan bár, becsúszva, de szerelt. Ezzel azonban még nem ért véget a veszély, Kovacevic eladta a labdát, Wadji balra játszott Zoubirhoz, aki élesen Dibusz kapujának bal oldalába vágta a labdát (0-1).

Már a 11. percben egyenlíthetett volna az FTC, de a jobbról begurított labdát Boli nem vette át pontosan, így a lövés sem volt az igazi, Mahammadaliyev kapus hárított. A 13. percben növelhette volna az előnyét a Qarabag, ismét Wadji lépett ki, de Dibusz a kapuból kifutva jól zárta a szöget.

A 24. percben Boli újabb lehetőséget ügyetlenkedett el, a 29.-ben Tokmac vezethette a kapura a labdát, de nem tudta ellőni Mahammadaliyev mellett. Fölénybe került a Fradi, de késett a gól, pedig azt láttuk, amit eddig is tudtunk, hogy a Qarabagnak nem a védekezés az erőssége. A félidő végén mégis a hazaiak örülhettek, hogy nem változott az állás, újabb vendégkontra végén Dibusznak kellett kétszer is hatalmasat védenie, maradt tehát a 0-1.

A szünetben annyival lettünk okosabbak, hogy véget ért a Viktoria Plzen–Sheriff Tiraspol meccs, a cseh bajnok a visszavágón is 2-1-re nyert, így az ellenfél már ismert volt a BL-selejtező 4. fordulójára, már csak el kellett volna jutni oda. A folytatásra az is kiderült, Csercseszov még bízik a kezdőcsapatban. Noha akadt néhány gyengébb teljesítmény, kivárt a cserékkel. Igaz, csak öt percet, Kovacevicet és Esitit Knoester és Vécsei váltotta.

Az 54. percben sajnos eldőlt látszott a párharc. Úgy tűnt, Vécsei indítása veszélyt okozhat, de Mahammadaliyev a kapujából kifutva megelőzte Traorét, az indítására Knoester határozatlanul lépett ki, Kady elvezette mellette a labdát, a beadásánál a szélvészgyors Wadji megelőzte a védőket, és a bal felsőbe perdített (0-2).

A Ferencvárosnak ezután két gólt kellett volna szereznie, hogy legalább egyenlítsen, és kicsikarja a hosszabbítást. Nem lehetett tovább várni ezzel a cserével, Bolit váltva beállt Ryan Mmaee is. Sajnos ő sem tudott csodát tenni. Traoré ugyan fáradhatatlanul robotolt, de a döntő pillanatokban nem hoztak jó döntést a csatárok. Erre szolgáltatott példát Laidouni helyzete is, aki lövés helyett kispályás gólt szeretett volna összehozni.

A 78. percben a meccs kiemelkedően legjobbja, Wadji adta meg a kegyelemdöfést, újabb kontra végén pontosan helyezett Dibusz mellett félmagasan a kapu jobb oldalába.

A 86. percben Traoré szépített (1-3), de ez már későn jött, és a lényegen nem változtatott. A Fradi végül tehát 3-1-ra kapott ki, s 4-2-es összesítéssel elvesztette a párharcot. Kár érte. Ám csak a Bajnokok Ligájától búcsúzott, a nemzetközi porondtól nem. Nincs idő búslakodni, a jövő héten máris az Európa-liga selejtezőjének negyedik fordulójában lép pályára. Mégpedig a Shamrock Rovers (ír)–Shkupi (északmacedón) párharc győztesével. Az első meccsen az írek nyertek 3-1-re, így valószínűleg ők következnek.

Ez már-már kötelező feladat a Ferencvárosnak.

Borítókép: A tanácstalanság Boli arcára van írva (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.