Ókovács Szilveszter reményét fejezte ki, hogy „az ország legnagyobb színpada” ki tudja majd szolgálni a közönség, valamint a televíziós közvetítés igényeit.
Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója bejelentette, hogy a következő három évben is az M4 Sport közvetíti majd élőben az ország legjobb sportolóinak díjazását. Kiemelte, a gála eddig is nagyon nézett eseménye volt a televíziós csatornának.
– Örülünk az új helyszínnek, mert az Opera a kultúra egyik szentélye – fogalmazott a vezérigazgató.
Hozzátette, hogy „már most garantált, hogy nehéz lesz dönteniük a sportújságíróknak, mert a magyar sportnak eredményes év volt az idei”.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: az új helyszín miatt a szervezők számára jó hír, hogy az eddigi hatszáz helyett most már csaknem ezer vendéget tudnak majd fogadni.
– Egy ilyen rendezvény széles körben ismerteti meg honfitársainkkal a hazai sportvilág kiválóságait, az ő eredményeiket, valamint az általuk képviselt értékeket – jelentette ki az államtitkár, aki arról is beszélt, hogy az M4 Sport élő közvetítésének köszönhetően „a háztartásokba is be tudjuk csempészni a sportot”.
– Ezzel talán egy kicsit elősegítjük annak a célnak az elérését, amelyet az államtitkárságunk megfogalmazott, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk – mondta Schmidt Ádám, aki szerint „fantasztikus volt az idei év a magyar sportban”.
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy az esztendő legjobb sportolóinak megválasztása 1958 óta zajlik megszakítás nélkül, s ehhez mindig kapcsolódott valamilyen ünnepség vagy gála.