– Maximálisan megvalósította csapat az elképzeléseinket, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Nyilvánvaló, hogy tíz emberrel változtatnunk kellett valamelyest, de az egyéni és a csapatjáték is nagyon jól működött – értékelt Sztanyiszlav Csercseszov, aki ezután a következő, Kisvárda elleni meccsel kapcsolatban és a csoport esélyeiről kapott kérdést.
Csercseszovnak esze ágában sem volt a szünetben védőket beküldeni
Az Eldar Civic 16. percben történt kiállítása miatt a Trabzonspor elleni hazai Európa-liga mérkőzés jelentős részében emberhátrányban játszó Ferencváros edzője, Sztanyiszlav Csercseszov kijelentette, hogy meg sem fordult a fejében védőt behozni a tíz emberrel játszó csapatába.

– Nem tudom megjósolni, mit hoz a jövő, és hányadik helyen végezhetünk majd a csoportban, nem vagyok jós. Így azt sem tudom, mi lesz a Kisvárda ellen. Két napunk van felkészülni a következő meccsre, meglátjuk, ki milyen állapotban lesz.
Kiderült, hogy mi döntött a kezdőcsapat kijelölésekor az egyébként remek teljesítményt nyújtó Muhamed Besic, Vécsei Bálint kettős mellett a selejtezők nagy részében kezdő Aissa Laidouni, Anderson Esiti kettőssel szemben.
– Laidouni betegség miatt hagyott ki edzést, de akiket választottunk, remek teljesítményt nyújtottak, ők is a csapat tagjai, mindenki egyenlő esélyekkel indul – reagált Csercseszov, aki elmondta, miért nem jutott eszébe a szünetben védőket beküldeni és egy védekezőbb taktikát választani az eredmény tartása érdekében.
– A taktikán azért nem változtattunk, mert mindenképp nyerni akartunk, ennek érdekében nem adhattuk fel a támadások lehetőségét – hangsúlyozta az orosz szakember, aki török kollégájához hasonlóan nem kívánt az olasz játékvezető ténykedésével foglalkozni.
További Sport híreink
Borítókép: a ferencvárosi korszakának egyik legfontosabb győzelmét ünnepelte Csercseszov (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A final fourt idézte a Győr óriási csatája, valamivel azonban elégedetlenek
A nagy harcban alulmaradó DVSC-nél a vereség ellenére büszkék a csapatra.

Történelmet írhat a Liverpool; Szoboszlai és Kerkez megszakítaná ezt a sorozatot
Mindkét magyar játékosnak kiváló mérlege van a vasárnapi ellenféllel szemben, de...

Saját szurkolói sem viselték el azt, ahogyan a Fradi első El-ellenfele győzött
A nagy rivális elleni sikernek sem tudtak örülni a drukkerek, az edző reagált.

Elfogyott a türelem: kifakadtak a Real Madridnál, a FIFA-hoz fordul a klub
Xabi Alonso a játékvezető döntését kritizálta, a madridiak tényleges lépésre szánták el magukat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk