Dénes Tamás kapta a Szepesi-, Törőcsik Éva az Östreicher-díjat

Dénes Tamás sportújságíró, futballtörténész vehette át a Szepesi-díjat, a közelmúltban elhunyt Törőcsik András nővére, Törőcsik Éva pedig az Östreicher-díjat – az elismeréseket nyolcadik alkalommal ítélte oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.

MTI
Forrás: MTI, Nso.hu2022. 09. 05. 14:25
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szöllősi György, az alapítvány kuratóriumi elnöke a Groupama Arénában tartott hétfői ünnepélyes díjátadón jelentette be, hogy hajnalban elhunyt Puskás Ferenc Kispesten élő húga, Puskás Éva.

Amint elhangzott, a Szepesi György-díjat 2015 óta évről évre egy olyan sportújságíró kapja, aki elkötelezett a magyar labdarúgás ügye iránt; míg az Östreicher Emil-díjat egy olyan hozzátartozó, aki a háttérből segíti, illetve segítette egy korábbi nagy futballista pályafutását, életét.

A Szepesi-díjat idén Dénes Tamás sportújságíró, futballtörténész érdemelte ki, a laudáció szerint a sportújságírásban és a magyar futballban kivívott általános szakmai és emberi megbecsülése, mintegy nyolcvan kötete, köztük a hazai és a nemzetközi labdarúgás történetét feldolgozó, generációk által forgatott, enciklopédikus részletességű és precízségű művei, több évtizedes hírlapírói, sporttörténészi, szakértői, közösségi tevékenysége elismeréseként. A díjat Mezey György volt szövetségi kapitány és Bozsik József testvére, Lajos adta át.

A díjazott megköszönte az elismerést, s elárulta, hogy kedvenc labdarúgója Puskás Ferenc volt, majd a jelenlévőkkel megosztotta néhány ezzel kapcsolatos személyes történetét.

Az Östreicher-díjat Törőcsik Éva kapta meg, az indoklás szerint a korának legnépszerűbb magyar labdarúgója, az utolsó éveiben állandó segítségre szoruló Törőcsik András mellett testvérként alázattal és szeretettel teli, megnyugtató jelenléte, az ezzel járó folyamatos feladatok ellátása, tiszteletreméltó emberi helytállása elismeréseként. A díjat volt válogatott labdarúgó, edző és Szirmák Botond, a mindkét díj egymillió forintos pénzjutalmát biztosító Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója nyújtotta át.

A rendezvényen bejelentették azt is, hogy a Provident további három évre biztosítja a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) szakmai díjainak fedezetét, és támogatja a nehéz helyzetbe került sportújságírókat segítő Szombathy István Alapítványt. Az erről szóló megállapodást Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke és Szirmák Botond írta alá.

Az eddigi díjazottak:

Szepesi-díj:
2015: Novotny Zoltán
2016: Hajdú B. István
2017: Gulyás László
2018: Vass István Zoltán
2019: Török László
2020: Lakat T. Károly
2021: Zsengellér Zsolt
2022: Dénes Tamás

Östreicher-díj:
2015: Czibor Zoltán húga, Czibor Zsuzsanna
2016: Tóth Mihály özvegye, Hamzsek Jolán és lánya, Zsófia
2017: Deák Ferenc özvegye, Diósy Ilona
2018: Várady Béla özvegye, Gazdag Judit
2019: Lantos Mihály özvegye, Beretvás Mária
2020: Ladinszky Attila párja, Bodor Ágnes
2021: Mészöly Kálmán felesége, Bardi Gyöngyi
2022: Törőcsik András testvére, Törőcsik Éva

Borítókép: Szöllősi György (középen) a két díjazottal, Törőcsik Évával és Dénes Tamással (Fotó: Földi Imre)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.