Háromból három: kiütötte a DVTK a listavezető MTK-t

Elvesztette veretlenségét a listavezető MTK a labdarúgó NB II-ben. A 8. forduló hétfő esti zárómérkőzésén a DVTK 3-0-ra kiütötte a Bognár György együttesét. Kuznyecov Szergej irányításával zsinórban a harmadik meccsét is megnyerte a Diósgyőr, s feljött a negyedik helyre.

Magyar Nemzet
2022. 09. 12. 21:56
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi két NB I-es csapat mérkőzése volt a forduló rangadója még akkor is, ha a DVTK csupán a hetedik helyen állt a másodosztályú tabellán. Több mint ötezer néző gyűlt össze a miskolci stadionban, több mint – a Groupama Arénát leszámítva – az NB I-es meccseken általában. Lám, a diósgyőri drukkerek, amint megérzik a vérszagot, máris ott vannak a csapat mellett. Az edzőváltás után ugyanis a DVTK megnyerte a következő két meccsét, a Gyirmót (2-1) és a Kazincbarcika (1-0) ellen. 

Mindkét edző több helyen változtatott az egy héttel ezelőtti kezdőtizenegyen; két nevet érdemes megjegyezni: a hazaiaknál lehetőséget kapott Könyves Norbert, a magyar válogatott két évvel ezelőtti, belgrádi győzelmének a hőse, a vendégeknél pedig az ifjú Biben Barnabás. Mindketten főszereplővé léptek elő.

Szegény Biben persze nem ilyen főszerepről álmodott. Az első félidő végén, a 44. percben Gera adott középre a jobb oldalról, Somodi kiütötte a labdát, ám éppen a menteni készülő Bibenre, akiről a hálóba pattant a labda (1-0).

A folytatásban gyorsan eldőlt a meccs. A 48. percben ismét Gera ível a kapu elé, a védők ügyetlenkedtek, a labda Könyves elé került, aki közelről a hálóba passzolta (2-0).

Ezután az MTK mindent egy lapra feltéve támadott, becserélte Futács Márkót, de hiába, a vendégek helyzetei kimaradtak, a túloldalon bezzeg Könyves megint nem hibázott, a 68. percben már 3-0-ra vezetett a DVTK.

Ez maradt a végeredmény, az MTK először kapott ki, a Diósgyőr viszont Kuznyecov Szergej irányításával a harmadik mérkőzését is megnyerte, ráadásul három rangadót húzott be, s feljött a negyedik helyre.

Sokat rúgni, egyet se kapni

Kuznyecov Szergej a mérkőzés után hosszasan értékelte a csapat teljesítményét, s megfogalmazta edzői hitvallását is:

 

– Annak vagyok a híve, hogy minél több gólt rúgjunk, és ne kapjunk egyet sem.

 

Bizony ez minden edző vágya.

Majd arról beszélt, minek köszönhető a DVTK látványos feltámadása.

– Ahogy egyre többet dolgozunk együtt, úgy értik meg egyre jobban a srácok, hogy mit várunk tőlük, és minél több edzést tartunk, annál jobban megértik egymást is, és úgy javul az összjáték. Petar Milčanović erőnléti edző kiváló munkát végez, aminek látszik az eredménye az edzéseken mért adatokon.

A Kazincbarcika elleni mérkőzéshez képest Gyirmóton 20 százalékkal nőtt a magas intenzitású futás mennyisége, és szerintem az MTK ellen még tovább emelkedett ez a szám.

A Diósgyőr edzője arról sem feledkezett meg, hogy köszönetet mondjon a szurkolóknak.

– A labdarúgók a szurkolókért játszanak, mindent meg fogunk tenni azért, hogy minél több néző legyen a mérkőzéseken. Azért dolgozunk, hogy élvezzék a jó játékot. A kispadról úgy tűnt, hogy a játékosok jó estét szereztek a szurkolóknak, és a szurkolók is jó estét szereztek a játékosoknak.

Bognár György elismerte, jobb volt az ellenfél

Bognár György, az MTK mestere a feltétlen támadójáték híve, ami ezúttal nem vezetett eredményre. A tréner sportszerűen elismerte, jobb volt a DVTK.

– Gratulálok a diósgyőrieknek, megérdemelten nyertek, jobbak voltak. Jól és agresszíven játszottak, a pálya közepén az összes labdát begyűjtötték. Talán az első harminc percben uraltuk a játékot, utána nem. Ekkor kialakítottunk pár lehetőséget, amiből gólt szerezhettünk volna. Poór Patrik kiválásával meggyengült a hátsó alakzatunk, ami hatással volt a találkozó további menetére. Az egész csapat nem működött olyan jól, mint korábban. Több fiatal hiányzott az Ifjúsági Bajnokok Ligája miatt, de akár velük, akár nélkülük, ma a jobb volt a DVTK. 

Borítókép: Van ok az örömre Diósgyőrött (Fotó: Észak-Magyarország/Ádám János)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.