Kizárólag kinyomtatott jeggyel lehet belépni a lipcsei stadionba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Csak kinyomtatott, papíralapú érvényes jeggyel léphetnek be a magyar szurkolók a lipcsei stadionba pénteken, ahol 20.45 órától rendezik a Németország–Magyarország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzést.

MTI
2022. 09. 20. 17:34

 

Ellenkező esetben ugyanis hatályba lép az egymeccses, felfüggesztett zárt kapus hazai mérkőzés, sőt akár még arra is sor kerülhet, hogy egy időre visszatérnek a zárt kapus találkozók. Kiemelte: a drukkerek csak és kizárólag saját csapatuk biztatásával foglalkozzanak, és mellőzzék az antiszemita, rasszista, kirekesztő molinókat, valamint rigmusokat. Annál is inkább, mert a szurkolók viselkedését a lelátókon sok ellenőr figyeli, akik mindent feljegyeznek.

A hétfői, budapesti találkozóval kapcsolatban hangsúlyozta: a stadion kapuit már három órával a kezdés előtt megnyitják, és a szurkolói faluban különböző programokkal, aktivitásokkal várják a nézőket, akik legendás válogatott játékosokkal is találkozhatnak. A szóvivő emlékeztetett: a magyar válogatott júniusi eredményeinek köszönhetően kedvező helyzetben van az A divízióban maradást illetően, és így reális az esélye arra, hogy a következő Nemzetek Ligája-sorozatban is a legjobbak között szerepeljen. Ott aztán – hasonlóan a mostani kiíráshoz – újra kiváló ellenfelekkel játszhat tétmérkőzéseket. Az A divízió 3. csoportjában a magyarok négy fordulót követően hét pontjukkal az élen állnak, a németek (6 pont), az olaszok (5) és az angolok (2) előtt.

Borítókép: A lipcsei stadion várja a magyar szurkolókat is (Fotó: Rb.leipzig.de)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.