Lőw Zsolt vélhetően nem kapott esélyt a Chelsea-től

A Chelsea szerdán jelentette be, hogy menesztette BL-győztes edzőjét, Thomas Tuchelt, akinek a szakmai stábjában Lőw Zsolt is helyet kapott. A klub közleménye ködösen fogalmazott, maga Lőw pedig nem nyilatkozott a jövőjéről, így nem lehetett tudni, hogy ő – legalább átmenetileg, az új vezetőedző kinevezéséig – marad-e Londonban. Minden bizonnyal nem.

Magyar Nemzet
2022. 09. 08. 13:36
Fotó: Adrian Dennis Forrás: Chelsea FC
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután a Dinamo Zagreb elleni BL-vereség és úgy általában a vártnál gyengébb idényrajt hatására a Chelsea szerződést bontott Tuchellel, az erről szóló közleményben csak annyit tettek közzé, hogy az új vezetőedző kinevezéséig a klub edzői stábja veszi át az edzések irányítását és a csapat felkészítését a szombati, Fulham elleni Premier League-találkozóra.

Ezt lehetett úgy értelmezni, hogy mint sok esetben, az elküldött vezetőedző segédje, jelen esetben Lőw Zsolt veszi át az irányítást. Meg úgy is lehetett érteni a dolgot, hogy Tuchellel együtt a teljes stáb távozik, és a Chelsea alkalmazásában lévő egyéb edzők egyike foglalkozik átmenetileg a játékosokkal.

Minden bizonnyal ez utóbbi verzió valósult meg, tehát Lőw nem kapott esélyt a Chelsea-től, hogy legalább átmenetileg folytassa a munkát, hovatovább ő irányítsa az együttest a Fulham ellen.

Ennek leginkább egyértelmű jele, hogy a Chelsea hivatalos honlapjának a beszámolója szerint a csapat edzéseit Tuchel távozása óta Anthony Barry vezeti, aki ugyan eddig is az első csapatnál dolgozott, de nem a német embere volt, már az ő érkezése előtt a klub alkalmazottja volt. Ráadásul Lőw neve a Chelsea szakmai stábjából is eltűnt a klub honlapján, ahol most Barry van megnevezve másodedzőnek.

Egyébként Lőw ezidáig nem nyilatkozott a jövőjéről, az Origó megkeresésére is csak annyit mondott, hogy még túl korai lenne. Másfelől az is sokatmondó, hogy a Chelsea az Instagram-oldalán Tuchel mellett név szerint a kollégáitól (Lőw Zsolt, Arno Michels, Benjamin Weber) is búcsút vett egy szép posztban.

Lőw 2018 óta dolgozik együtt Tuchellel, akit először a Paris Saint-Germainnél segített, majd az onnan való távozásuk után tavaly év elején együtt kerültek a Chelsea-hez, és kisvártatva megnyerték a Bajnokok Ligáját. Idén a klub-világbajnokság elődöntőjében Lőw irányította a Chelsea-t, mert Tuchel Covid-fertőzés miatt nem lehetett jelen.

Angol sajtóhírek szerint egyébként van esély rá, hogy a londoni klub soron következő, Fulham elleni meccsén már az új vezetőedző irányít majd, aki a Brighton jelenlegi főnöke, Graham Potter lehet, s a szóbeli egyezség már meg is született a felek között.

Borítókép: Lőw Zsolt (Fotó: Adrian Dennis/Chelsea FC)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.