Ma délelőtt a várakozásoknak megfelelően Marco Rosét nevezték ki az RB Leipzig vezetőedzőjének, akinek elődjét, Domenico Tedescót szerdán menesztették a gyenge szezonrajt miatt. Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata a Bundesligában öt forduló után mindössze öt ponttal a 11. helyen áll, kedden este pedig kínos, 4-1-es vereséget szenvedett otthon a Sahtar Donyecktől a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.
Gyorsan megtalálták Szoboszlaiék szerdán kirúgott edzőjének utódját
Nem sokat töprengtek Lipcsében, hogy ki váltsa az RB Leipzig labdarúgócsapatának szerdán kirúgott edzőjét, Domenico Tedescót: a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket foglalkoztató gárda vezetését Marco Rose vette át. A döntés nem meglepetés.

A 45 esztendős Rose – aki vasárnap ünnepli majd a 46. születésnapját – lipcsei születésű, ráadásul a kezdetektől része volt a Red Bull-projektnek. Az edzői karrierjét a Mainz segédtrénereként kezdte, majd hazatért, hogy a Lokomotív Leipzignél vállaljon vezetőedzői állást. Ezt követően a Red Bull Salzburg utánpótlásában lépkedett folyamatosan előre – az első csapat irányítását 2017 nyarán vette át. Az ő irányítása alatt mutatkozott be Salzburgban Szoboszlai Dominik 2018 januárjában. Rose salzburgi munkájával felhívta magára a figyelmet, s lecsapott rá a Mönchengladbach, amellyel a klub története során először bejutott a Bajnokok Ligájába. Rose az előző idényben a Borussia Dortmundot irányította, s bár a Bundesligában a második helyen végzett a csapattal, annak esélye sem volt a bajnoki címre, amelyet nyolcpontos előnnyel ismét a Bayern München szerzett meg. A Dortmund a Bajnokok Ligájában már a csoportkörben búcsúzott, aztán az Európa-ligában a 16 közé kerülésért a Glasgow Rangersszel szemben is alulmaradt, a Német Kupából pedig a nyolcaddöntőben esett ki. Mindezt nem nézték el Rosének, aki most kétéves szerződést írt alá Lipcsében, 2024-ig lesz a csapat vezetőedzője. Érdekesség, hogy az RB Leipzig szombaton éppen a Dortmundot fogadja a Bundesligában.
Borítókép: Marco Rose ült le a lipcsei kispadra (Forrás: Twitter/Deutschland Germany)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Óriási pofont kapott a Puskás Akadémia, több NB I-es csapat is elvérzett a kupában
Tartogatott néhány meglepetést a kupasorozat 3. fordulója.

A Győr megmutatta a nagy riválisnak, ki az úr a háznál
Szombaton játszotta első hazai meccsét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében az ETO és a DVSC is.

Gulácsi kendőzetlen őszinteséggel beszélt a győzelem után, a társainak is egyértelműen üzent
Gulácsi Péter és Willi Orbán is remekelt az egyre jobb RB Leipzigben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk