A Barcelona még pályára sem lépett a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, de máris kiesett. A katalánoknak a Viktoria Plzenben kellett volna bízniuk, ám a cseh csapat nem tudta borítani a papírformát, 4-0-ra kikapott az Internazionale vendégeként.
A Fradi játékosa sem segített, kiesett a Barcelona a BL-ből
Az Internazionale magabiztosan érvényesítette a papírformát a Viktoria Plzen ellen, a csehek elleni 4-0-s győzelmével pedig a milánói klub bebiztosította helyét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Ezzel párhuzamosan az is eldőlt, hogy a Barcelona egymás után második idényben is csak az Európa-ligában szerepelhet tavasszal. A Bayer Leverkusen kiesése is úgy vált biztossá, hogy még pályára sem lépett az ötödik fordulóban.
Pedig a mérkőzés elején kontrából lehetőség nyílt a Plzen előtt, hogy vezetést szerezzen, de a Ferencvárostól kölcsönkapott támadó, Fortune Bassey elönzőzte a lehetőséget, pedig társával ketten vezethették a labdát egyetlen milánói védőre.
Az Inter mezőnyfölénye ellenére sok hibával játszott, de végül a harmincötödik percben megszerezte a vezetést: Henrih Mhitarjan fejjel volt eredményes. Az örmény labdarúgó a hét végén rendkívül különös módon szerezte meg első gólját a milánói klub mezében, azt viszont gyorsan követte a második.
A gól pedig megnyugtatta az Intert, innentől kezdve tényleg egyértelműen érződött a milánóiakon, hogy ezt a meccset már nem engedik ki a kezükből. Edin Dzeko ismét elemében volt: a bosnyák támadó mindkét félidőben betalált, így karrierje során tíz meccsen már tizenkétszer volt eredményes a Plzen ellen, egyetlen más klubot sem szomorított el ennyiszer.
A hajrában még annak is örülhettek az Inter-szurkolók, hogy augusztusi sérülése óta először, néhány perc erejéig pályára léphetett Romelu Lukaku, aki nyáron tért vissza Milánóba a Chelsea-től. Sőt, ha már játszott, gólt is lőtt, ő állította be a 4-0-s végeredményt.
Az Inter sima győzelmével bebiztosította továbbjutását, míg a Plzen vereségével az is eldőlt, hogy a cseh csapat zárja utolsó helyen a BL halálcsoportját. Mindez azt jelenti, hogy a Barcelona sorsa is eldőlt: a katalánok a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül harmadikként zárják a négyest, így egymás után a második szezonban is csak az Európa-ligában szerepelhetnek tavasszal.
A másik kora esti mérkőzésen a már biztos továbbjutó Club Brugge alapos verést kapott hazai pályán az FC Portótól. A portugálok nagy lépést tettek a továbblépés felé, s akár még este ki is szurkolhatják azt, ehhez arra lenne szükségük, hogy az Atlético Madrid ne nyerjen a Bayer Leverkusen ellen. A németek a Porto győzelme következtében úgy léphetnek pályára, hogy már legfeljebb az El-beli folytatásban reménykedhetnek.
További Sport híreink
Bajnokok Ligája, 5. forduló B csoport A csoport állása: 1. Brugge 10 pont/5 meccs (továbbjutott), 2. Porto 9/5, 3. Atlético Madrid 4/4, 4. Bayer Leverkusen 3/4. C csoport A csoport állása: 1. Bayern München 12 pont/4 meccs (továbbjutott), 2. Inter 10/5 (továbbjutott), 3. Barcelona 4/4 (az El-ben folytatja tavasszal), 4. Plzen 0/5 (kiesett). |
Borítókép: Fortune Bassey (fehérben) sem hozott szerencsét a Plzennek és a Barcelonának (Fotó: UEFA.com)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMarozsán veresége után izgalmas kérdés, hogy ennek milyen következménye lesz
A magyar játékos tavaly szenzációt okozott Rómában, ma az első meccsén búcsúzott.
És ez nem vicc: nemcsak Eb-t, Óceánia-bajnokságot is rendezünk!
A ritmikus gimnasztika Eb-vel párhuzamosan ausztrál és új-zélandi versenyzők is szőnyegre lépnek nálunk.
Diósgyőrben lesznek új célok, de most a boldogság megélése a fontos + videó
A DVTK az egész bajnokságban csak egyetlen vereséget szenvedve szerezte meg az első aranyérmét.
Lékai Máté sejtelmesen a visszavonulásáról beszélt, Mikler itthon maradt
A férfi-kézilabdaválogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat
Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt
Először nyílt meg gyermekei elhunyt édesapjáról Görbe Nóra: "A mai napig úgy érzem, hogy itt van, és nem hagyott el minket"
Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon
Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata
Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet
Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMarozsán veresége után izgalmas kérdés, hogy ennek milyen következménye lesz
A magyar játékos tavaly szenzációt okozott Rómában, ma az első meccsén búcsúzott.
És ez nem vicc: nemcsak Eb-t, Óceánia-bajnokságot is rendezünk!
A ritmikus gimnasztika Eb-vel párhuzamosan ausztrál és új-zélandi versenyzők is szőnyegre lépnek nálunk.
Diósgyőrben lesznek új célok, de most a boldogság megélése a fontos + videó
A DVTK az egész bajnokságban csak egyetlen vereséget szenvedve szerezte meg az első aranyérmét.
Lékai Máté sejtelmesen a visszavonulásáról beszélt, Mikler itthon maradt
A férfi-kézilabdaválogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében.