Az MLSZ egy hónapra eltiltotta Ricardo Monizt

Döntés született Ricardo Moniz ügyében, a Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága egy hónapra eltiltotta az NB I-ben szereplő Zalaegerszeg vezetőedzőjét minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől.

Magyar Nemzet
2022. 10. 25. 18:04
Ricardo Moniz
Ricardo Moniz Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A labdarúgó NB I 12. fordulójának nyitómérkőzése, a Zalaegerszeg–Budapest Honvéd (0-2) találkozó botrányba fulladt. Tíz percre megszakadt a játék, miután Ricardo Moniz majomhuhogást hallott a lelátón, ami futballistája, Christy Manzinga felé irányult. A hazaiak vezetőedzője emiatt az öltözőbe akarta küldeni az övéit, és megállíttatni a játékot, ezért belépett a pályára, de Bognár Tamás játékvezető kiállította őt. A ZTE labdarúgói végül nem mentek az öltözőbe, mert Dragóner Attila, a hazaiak sportigazgatója meggyőzte Monizt a maradásról, hiszen pontlevonással járt volna a levonulás.

A holland tréner reménykedett benne, hogy a kiállítása nem jár majd eltiltással, mivel csapata a következő fordulóban korábbi klubjához, a Ferencvároshoz látogat, de végül kiderült, Moniz nem csak erről a találkozóról marad le, mert a vártnál is súlyosabb büntetést kapott. Az Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága kedd délután közölte a döntését, miszerint

Ricardo Aloysius Frederik Moniz vezetőedző (ZTE) 2022. október 25. napjától kezdődően minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 (egy) hónapra szóló eltiltást kapott.

A Zalaegerszeg edzője alighanem nem nyeli le a békát, mert korábban arról beszélt, ha a piros lapja miatt eltiltják, kész az európai szövetséghez (UEFA), esetleg Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulni az ügyével.

Az MLSZ határozatában hozzátette:

„A FEB elnöke az NB I 12. fordulójában lejátszott ZTE–Bp. Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért, a ZTE esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása miatt, a Honvéd esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás miatt.

Szintén fegyelmi eljárás indult az NB II hétvégi fordulójában lejátszott MTK–Siófok mérkőzéssel kapcsolatban a vendégszurkolóknak a mérkőzés lefújása után történt rasszista megnyilvánulása miatt.

Az MLSZ minden diszkriminatív megnyilvánulást elítél és szankcionál. Amennyiben bizonyíthatóan voltak rasszista megnyilvánulások egy mérkőzésen, akkor a fegyelmi bizottság a legszigorúbban büntetheti a cselekményt.

A gyűlölet nem pálya.”

Borítókép: Ricardo Moniz (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.