Benzema kihagyott büntetővel tért vissza a sérüléséből

A Real Madrid meglepetésre nem bírt az Osasunával a La Liga 7. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén, így a Barcelona pontszámban befogta, sőt jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte Carlo Ancelotti csapatát és a tabella élére állt. Karim Benzema egy hónap után tért vissza combsérüléséből, jól is játszott, ám a teljesítményét lerontja, hogy tulajdonképpen rajta ment el a győzelem, hiszen büntetőt hibázott.

Magyar Nemzet
2022. 10. 03. 8:50
Benzema
Benzema Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hónap után ismét összeállt a Benzema, Vinícius csatártrió a Real Madridnál, hiszen a francia középcsatár felépült a combsérüléséből. Akadt egy hiányzó is, a kapuban Thibaut Courtois-t Andrij Lunyin helyettesítette.

Sehogy sem tudott a Madrid az ellenfele fölébe kerekedni, végül, némi szerencsével mégis előnnyel vonulhatott pihenőre. A 43. percben Vinícius gyanús körülmények között szerzett vezetést. A lövésébe a lesen álló Rüdiger nem ért bele, de talán megzavarta Sergio Herrera kapust, aki későn vetődött, s a játékvezető a videózás után megadta a találatot. 

A folytatásban meglepetésre az Osasuna került fölénybe, Kike García villogott, igaz, az első ziccerét elpuskázta, közelről helyezett mellé. Másodjára viszont szép gólt szerzett, a kapunak háttal fejelt a hálóba. 

A hajrára ismét a hazaiak kerültek fölénybe, Benzema harcolt ki büntetőt, sőt, a vétkes David Garcíát kiállította a játékvezető. Benzema vállalta a 11-est, ám ebben az évben (nem az idényben) harmadszorra is hibázott, a lécre vágta a labdát, így maradt 1-1 a végeredmény.

– Tudtam, hogy Benzema merre fogja rúgni a labdát. Megnéztem a büntetőit a Celta ellen, és bevetettem némi pszichológiát is – beszélt az esetről a meccs után Sergio Herrera, az Osasuna kapusa.

A Real mindenesetre el van átkozva az Osasuna ellen, a két csapat közös története során  14 büntetőből csak hatot értékesített.

 

– Megfordult a fejemben, hogy másnak kellene rúgni a büntetőt, de hát Karim a legjobb lövőnk – mondta Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője a kihagyott tizenegyesről. A döntetlenből nem akart ügyet csinálni.

 

– Előfordul, hogy esélyesként nem nyerünk meg egy meccset a bajnokságban. Természetesen nem vagyunk boldogok, de készülünk a következő feladatra.

A Real szerdán a Sahtart fogadja a Bajnokok Ligájában, s ha nyer, szinte a harmadik forduló után elkönyvelheti a továbbjutást.

A spanyol bajnokságban viszont át kellett adnia az első helyet a Barcelonának. A katalánok is szenvedtek a 7. fordulóban, Lewandowski góljával csupán 1-0-ra nyertek a Mallorca vendégeként, de a lényeg, hogy elhozták a három pontot, amivel pontszámban befogták a fővárosiakat, sőt jobb gólkülönbséggel meg is előzték őket.

La Liga, 7. forduló:

Real Madrid–Osasuna 1-1
Girona–Real Sociedad 3-5
Celta Vigo–Real Betis 1-0
Espanyol–Valencia 2-2
Mallorca–Barcelona 0-1
Sevilla–Atlético Madrid 0-2
Getafe–Real Valladolid 2-3
Cádiz-Villarreal 0-0
Athletic Bilbao–Almería 4-0
hétfőn játsszák:
Rayo Vallecano–Elche 21.00
    
 Az állás:
 1. Barcelona       7 19-1  19 pont
 2. Real Madrid        7 18-7  19
 3. Bilbao    7 16-4  16
 4. Betis              7 10-5   15
 5. Atletico Madrid    7 12-6   13
 6. Osasuna         7 8-6   13
 7. Real Sociedad      7 12-11   13
 8. Villarreal         7 10-2   12
 9. Valencia           7 12-7   10
10. Celta Vigo         7 9-13  10
11. Real Mallorca      7 6-8  8
12. Rayo Vallecano     6 7-8  7
13. Girona             7 10-12  7
14. Getafe             7 8-15  7
15. Valladolid    7 6-13  7
16. Espanyol           7 9-14  5
17. Sevilla         7 7-13  5
18. Almeria            7 4-11  4
19. Cadiz           7 1-14 4
20. Elche              6 2-16 1

Borítókép: Benzema döbbenete az elhibázott büntető után (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.