Ahogy azt korábban megírtuk , Gulácsi Péter sérült jobb térdét vasárnap Innsbruckban műtik meg, erről pénteken adott tájékoztatást az RB Leipzig. Ezután hosszú hónapokig nyúló rehabilitáció vár majd az együttes csapatkapitányára és első számú kapusára, aki idén már biztosan nem léphet pályára, de az esetleges jövő tavaszi visszatérésének az időpontja is bizonytalan.
Emiatt a Leipzig úgy döntött, hogy új kapust szerződtet, erről Marco Rose vezetőedző beszélt a szombati, Mainz elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón. Mint elmondta, maximálisan bízik a Gulácsi helyét a Celtic ellen is átvevő Janis Blaswich-ban, akire a következő időszakban nagy szerep hárul majd, ugyanakkor kapusfronton most nem állnak jól a lipcseiek.