A spanyol élvonal, a La Liga 13. fordulóját a Rayo Vallecano és a Real Madrid találkozója zárta a hangzatos nevű madridi stadionban, a Campo de Fútbol de Vallecasban. A hazai csapatból a balhátvéd Fran Garcia mindkét oldalon benne volt egy-egy gólban, a 4. percben egyet előkészített Santi Comesanának, majd a 36. percben pedig a tizenhatoson belül buktatta Marco Asensiót, a büntetőt Luka Modric értékesítette. Öt perccel később Éder Militao szép fejesével meg is fordította az állást a Real, ám mégsem mehetett vezetéssel pihenni az öltözőbe, mert a védelme és a kapusa, Thibaut Courtois hibáját kihasználva Álvaro Garcia kiegyenlített.

A belga kapus nem az igazi képességei szerint teljesített, de azért akadt egy-két bravúrja. Ilyen volt a 68. percben az is, amikor hárította Óscar Trejo tizenegyesét, ám mert a megengedettnél korábban mozdult el a gólvonalról, a játékvezető megismételtette a lövést, és a hazai középpályás másodszorra már biztosan küldte a labdát a bal alsó sarokba. A Real Madrid nem tudta fokozni a tempót, ám így is kiegyenlíthetett volna, Rodrygo azonban négy méterről a léc fölé lőtte Asensio beadását, a ziccer tehát kimaradt, a csapat pedig nagy meglepetésre kikapott, amivel értelemszerűen elveszítette a veretlenségét az idényben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!