A Hertha korábbi vezetőedzője, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Dárdai Pál a német Kickernek adott interjút, amelyet a Csakfoci szemlézett. Dárdai egyebek mellett az esetleges következő munkavállalásról is elmondta a véleményét. És aki követi a Bundesligában gyengélkedő Hertha ügyeit, és ismeri a korábbi magyar középpályás berlini kötődését, könnyen kihámozhatja, mit is akart mondani maga az érintett, Dárdai Pál.
Dárdai nem kaszinózott, burkoltan célzott a Herthához való visszatérésére
Ha a Hertha-drukkerek tudnak olvasni a sorok között, akkor talán elkezdhetnek reménykedni abban, hogy Dárdai Pál veszi át a Bundesligában az utolsó helyen álló berlini futballcsapat irányítását. Dárdai ugyanis azt mondta a Kickernek, hogy ha motiváló feladatot kap és őszinte emberek veszik körül, azonnal munkába áll. Nem nehéz kitalálni, hogy mire célzott.

Egyre nagyobb a baj, mélyebbre süllyed, a Bundesliga utolsó előtti helyén szerénykedik a Hertha, a klubnál áll a bál, a napokban Fredi Bobic sportigazgatót menesztették. Bobic távozásával egyidejűleg a klub máris megtette az első lépéseket, hogy megtalálja önmagát, hiszen a Herthához ízig-vérig kötődő Benjamin Weber és Andreas Neuendorf tért vissza és vette át a feladatokat – előbbi sportigazgatóként, míg utóbbi kapocs lesz az akadémia és a profi csapat között. Már csak egy használható edző kellene, mert a jelenlegi, Sandro Schwarz adós az eredményekkel, a Hertha ugyanis a Bundesliga utolsó előtti helyén áll.
További Sport híreink
Ennek fényében felettébb érdekes, hogyan jellemzi azokat a körülményeket Dárdai, amelyek feltétlenül szükségesek a munkavégzéséhez. „Amikor edzőként kapok egy ajánlatot, azt kell éreznem, hogy ez passzol hozzám. Nem vagyok az a típus, aki csak úgy elfogad egy munkát, motiváltnak kell lennem. Nem számít, hogy ez a Bundesliga, a másodosztály vagy az ifi. Őszinte emberekre van szükségem magam körül, ha ez a helyzet, akkor belevágnék azonnal. A pénzügyi rész másodlagos, nem éhezem, nem költöttem a pénzem a kaszinóban” – fogalmazott a sportlapnak a berliniek ikonja.
Mivel aktív öntisztulási folyamat megy végbe éppen a Herthánál, és Dárdai korábbi csapattársa, barátja, Neuendorf került pozícióba, nehéz nem azt hinni, hogy csak idő kérdése, amikor a csapat élén már kétszer dolgozó magyar szakember harmadszor is igent mond a szeretett klubja hívására. Korábban ezt szorgalmazta a németek aranylabdása, a korábbi magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus is.
További Sport híreink
Borítókép: Kívülről úgy tűnik, szinte csak Dárdain múlik, hogy lesz-e még a Hertha vezetőedzője (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Littlerék megint lebőgtek, de ezt is feledtette a hazai kedvenc kilencnyilasa + videó
A két Luke ismét győzelem nélkül búcsúzott a Premier League-ben, Josh Rocknak viszont felejthetetlen estéje volt.

Hiába remekelt Mikler, ezúttal elmaradt a szegedi bravúr a francia fővárosban
Remekül reagált a szegedi együttes a Barca ellen elszenvedett pofon után.

Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt
Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.

Őrület és idegesítés? Leleplezték a titkot, ennek köszönheti a továbbjutást a Fradi
A Ludogorec kiejtése után óriási örömünnepet csaptak a magyar bajnok futballistái.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Littlerék megint lebőgtek, de ezt is feledtette a hazai kedvenc kilencnyilasa + videó
A két Luke ismét győzelem nélkül búcsúzott a Premier League-ben, Josh Rocknak viszont felejthetetlen estéje volt.

Hiába remekelt Mikler, ezúttal elmaradt a szegedi bravúr a francia fővárosban
Remekül reagált a szegedi együttes a Barca ellen elszenvedett pofon után.

Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt
Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.

Őrület és idegesítés? Leleplezték a titkot, ennek köszönheti a továbbjutást a Fradi
A Ludogorec kiejtése után óriási örömünnepet csaptak a magyar bajnok futballistái.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!