A svéd, lengyel közös rendezésű világbajnokság szervező bizottsága eddig sem állt a helyzet magaslatán. A vb korábban egyértelműnek és megmásíthatatlannak tűnő menetrendje a célegyeneseben, a torna utolsó napján is változik. Korábban az elődöntős csapatok Lengyelországból Svédországba történő elutazása borzolta a kedélyeket, valamint az, hogy nem lehetett tudni, a svéd válogatott az esetleges negyeddöntős búcsúja után hol játszana az 5–8. helyért. Ez utóbb nem következett be.
Változott a program Svédországban, és ez a magyarokat is érinti
Módosult a menetrend: a magyar férfikézilabda-válogatott a második mérkőzést játssza a világbajnokság holnapi záró programjában. Chema Rodríguez csapata nem 13 órakor, hanem 15.30-kor kezd Egyiptom ellen.

Az viszont tény, hogy a vb vasárnapi záró programja megváltozott: a szokásos protokollnak megfelelően előbb az alacsonyabb helyért játszó csapatok mérkőzése következett volna a sorban, de a szervezőbizottság módosította a forgatókönyvet. Ez pedig a magyar válogatottat is érinti: tehát nem 13 órakor kezdődik a mérkőzés a hetedik helyért, Egyiptom ellen 15.30-kor lép pályára Chema Rodríguez együttese. A 13 órakor kezdődő Norvégia–Németország találkozó az ötödik helyről dönt.
Borítókép: Chema Rodríguez csapatának változik a programja (Fotó: MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szórakoztatás vagy földbe tiprás? Ötvenkét év után ismét itt a nemek harca
Már a mérkőzésük előtt megkezdődött Arina Szabalenka és Nick Kyrgios összecsapása, egyelőre szavakkal.

Egykori csapata is lerótta a kegyeletét Diogo Jota emléke előtt az Anfielden
A vendégek felkeresték az Anfielden Jota emlékhelyét és lerótták kegyeletüket volt játékosuk emléke előtt.

Még rágni sem tud, de már Furyra vágyik Jake Paul
Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.

Ha nincs Slot, máris szárnyal Szalah
Az Afrika Kupán Egyiptom az ő góljainak köszönhetően máris bejutott a sorozat egyenes kieséses szakaszába.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szórakoztatás vagy földbe tiprás? Ötvenkét év után ismét itt a nemek harca
Már a mérkőzésük előtt megkezdődött Arina Szabalenka és Nick Kyrgios összecsapása, egyelőre szavakkal.

Egykori csapata is lerótta a kegyeletét Diogo Jota emléke előtt az Anfielden
A vendégek felkeresték az Anfielden Jota emlékhelyét és lerótták kegyeletüket volt játékosuk emléke előtt.

Még rágni sem tud, de már Furyra vágyik Jake Paul
Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.

Ha nincs Slot, máris szárnyal Szalah
Az Afrika Kupán Egyiptom az ő góljainak köszönhetően máris bejutott a sorozat egyenes kieséses szakaszába.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!