A Nemzetközi Úszó és Vízilabda Szövetség eddigi magyar elnökségi tagja, Fürjes Balázs saját közösségi oldalán számolt be arról, hogy mandátumának lejártával nem folytatja ezt a munkát. Fürjes a maga helyére Wladár Sándort javasolta delegálni. Amennyiben a FINA vezetősége elfogadja Wladár Sándor jelölését, akkor ő lemond a LEN-ben betöltött tisztéről.
Fürjes Balázs távozik a Nemzetközi Úszó-szövetség vezetőségéből
A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Fürjes Balázs jelezte a Magyar Úszószövetség és a Magyar Vízilabda-szövetség elnökének, Wladár Sándornak és Madaras Norbertnek, hogy egyéb elfoglaltságai miatt a továbbiakban nem tudja vállalni a vizes sportágak nemzetközi szövetségének vezetőségében a folytatást.

Miután további munkái is rengeteg utazással járnak, és ezek miatt nem tudott volna jelen lenni az idei vizes világbajnokságon, hogy ott képviselje a magyar érdekeket, ezért átadja másnak a helyét.
A bejegyzés itt olvasható:
Fürjes nyolc éve dolgozott a magyar úszó- és vízilabdasport érdekében a nemzetközi szövetségekkel karöltve, ez idő alatt többek között felépült a Duna Aréna, felújították a Császár–Komjádi és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát, két világverseny pályázati munkáját is vezette, Wladár Sándorral együtt társelnöke volt a 2021-es úszó Eb-nek, és irányította a száz nap alatt tető alá hozott tavalyi, budapesti FINA-vb szervezési feladatait.
További Sport híreink
Borítókép: Fürjes Balázs távozik a Nemzetközi Úszó-szövetségtől (Forrás: Nemzeti Sport)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron
Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Varga Barnabásék súlyos pénzbüntetéséről döntött az AEK tulajdonosa, bement az öltözőbe
Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

A FIFA elnöke szerint az oroszokat vissza kell engedni a futballpályákra
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron
Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Varga Barnabásék súlyos pénzbüntetéséről döntött az AEK tulajdonosa, bement az öltözőbe
Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

A FIFA elnöke szerint az oroszokat vissza kell engedni a futballpályákra
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!