Az elalvó paksi védelem asszisztálásával korán vezetéshez jutott a vendég Vasas, akik a folytatásban is jóval veszélyesebbek voltak, s bő negyedóra után - egy szögletet követően - megduplázták előnyüket. A Paks mintha csak erre várt volna, átvette az irányítást, három perc múlva szépített, és ezután is fölényben játszott. Többször beszorította ellenfelét, de - részben Dombó bravúros védése miatt - egyenlítenie a szünetig nem sikerült.
Böde megint kitett magáért, de ő sem tudta megmenteni a tavalyi kupadöntőst
A tavaly ezüstérmes Paks 3-2-re kikapott hazai pályán a Vasastól, így ezúttal a legjobb nyolc között búcsúzott a labdarúgó Magyar Kupától.

A második félidő elején a cselezgető Balogh elesett a 16-oson belül, s bár úgy tűnt, nem ért hozzá senki, Antal játékvezető 11-est ítélt, amelyet a szünetben beállt Berecz értékesített. A televíziós lassítás alapján nem történt szabálytalanság, de mivel a kupában nincs VAR, így a Vasas ismét kétgólos előnybe került. Paksi oldalon Bognár György vezetőedző cserékkel reagált, Böde pedig ismét remek cserének bizonyult, a második helyzetéből szépített, így újra nyílttá vált a küzdelem.
A hazaiak egyfolytában rohamoztak, de Dombó nagy védései megmentették a Vasast az újabb góltól, s miután a paksi támadások a hajrában sem voltak eredményesek, a fővárosiak kerültek a legjobb négy közé.
Magyar-kupa negyeddöntő: Paks–Vasas 2-3, gólszerzők: Varga B. (19.), Böde (64.), illetve Silye (3.), Iyinbor (16.), Berecz (52., 11-esből).
Korábban: Budafok–Kisvárda 2-0,Mezőkövesd–ZTE 1-4.
Borítókép: (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A BL-győztes kapus kínos potyagóljának a magyar válogatott futballista is örülhetett + videó
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.

Lerombolták a Görög Szörny csapatát az Eb elődöntőjében
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.

Fucsovics Márton ápolásra szorult a magyar válogatott kulcsfontosságú meccsén
Nem úgy alakult az Ausztria elleni párharc első napja, ahogyan azt reméltük.

Horváth Ferenc csapata kiesett a Magyar Kupából, Lipcsei Péter is mosolygott ezen
Bombagóllal indult a kupaforduló.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk