Bognár György tavaly a Magyar Kupa döntőjéig vezette a Paksot, majd távozott a kispadról. Néhány hónappal később visszatért a Tolna megyei csapathoz, de a kupamenetelés ezúttal elmaradt.
Bognár György nem kímélte a játékvezetőt a kiesés után
A tavalyi döntős Paks idén nem jutott be a legjobb négy közé sem a Magyar Kupában, miután hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a Vasas ellen. Bognár György, a paksi vezetőedző szerint a játékvezető sokat tévedett, és nagyban hozzájárult az angyalföldiek továbbjutásához.

A Vasas elleni 3-2-es vereség után Bognár nem kímélte Antal Péter játékvezetőt, igaz, saját csapata esetében is elismerte a hibákat.
– Az első tizenöt percben bealudtunk, komoly előnyt szerzett a Vasas, de aztán ezt a játékkal tudtuk kompenzálni. A játékvezető mindkét oldalra ugyanannyit tévedett, kivéve a tizenegyeseknél, ott döntő hibákat követett el.
Mondhatnám azt is, hogy továbbjuttatta a Vasast a bíró, de hát ez benne van sajnos a fociban.
Megfordíthattuk volna a meccset, ha olyan ítéletek születnek, amelyekkel mi is haladhatunk előre.
– mondta a paksi szakember, aki szerint csapatának járt volna büntető, míg a Vasasé nem volt jogos.
Kondás Elemér, az NB I-ben utolsó helyen álló Vasas vezetőedzője értelemszerűen boldogabb volt.
– A csapat egységes volt, rúgtunk szép gólokat, ahogy az ellenfelünk is. Fegyelmezettek voltunk, küzdöttünk, amikor kellett, csúsztak-másztak a srácok, amikor az ellenfél pedig nagy nyomást helyezett ránk 3-1 után. Remélem, ezt a bajnokságban is meg tudjuk majd ismételni – mondta az angyalföldiek mestere.
További Sport híreink
Borítókép: Bognár György (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A saját dolgát nehezítette meg a magyar válogatott a vb-n
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.

A klubvilágbajnokság meglepetéscsapata az interneten is beszólogat a legnagyobbaknak
A brazil csapat az első, amely továbbjutott a klubvilágbajnokság csoportköréből.

Kedvenc versenyszámában évek óta verhetetlen a magyar kajakos az Eb-n + videó
Varga Ádám triplázott a racicei kontinenstornán, ez már a harmadik magyar aranyérem volt szombaton délután.

Maratonra készült, aztán bravúraranyat szerzett a magyar válogatott meglepetésembere
Csikós Zsóka az utolsó métereken esélyt sem adott ellenfeleinek, tökéletes versenyzéssel nyert aranyérmet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala

Káosz az utakon, kilométeres sorok az autópályákon

Minden Galaxy-felhasználót figyelmeztet a Samsung: indítsd újra a telefonod, különben…

Az izraeli után az amerikai végítélet-repülőgép is a levegőbe emelkedett: ennek a fele se tréfa – videón a rettegett E-4B Nightwatch

3 csillagjegynek pénz üti a markát június végén

Németország lélegzet-visszafojtva figyeli: leáll a termelés a világhírű Volkswagen-gyárban – a dolgozók a Lamborghininek rimánkodnak, hogy mentse meg

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

DVSC: Domingues akár a Konferencia-liga döntősénél is kiköthet – NS-infó

Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, Csipes mégis újra csodát tett

Schwarzenegger az asztalra csapott, nagyon fontos kérdésben állt Orbán Viktor mellé

Putyin egyértelmű üzenetet küldött Ukrajnának

Itt az újabb fordulat az ukrán kémügyben!
Címoldalról ajánljuk