Norvégia visszalépett. A legutóbbi két északisí-világbajnokságról a vikingek az elérhető aranyérmek több mint felét hazavitték. Az idei, planicai eseményen a huszonnégy aranyéremből „csak” tizenkettőt gyűjtöttek be a norvég sportolók.
Klaebo kibírta a végéig, de mégsem így tervezte a versenyt
Véget ért a planicai északisí-világbajnokság. A hagyományos zárószám, a férfiak 50 kilométeres sífutóversenye izgalmas hajrát hozott. Johannes Hösflot Klaebo a két évvel ezelőtti kizárás után ismét harcolhatott a karrierjéből még hiányzó aranyéremért, de a sprintkirálnyak ezúttal nem volt meg a végsebessége, hogy megakadályozza honfitársa, Paal Golberg sikerét.

Kudarcnak azért ezt is jókora túlzás lenne nevezni, de ha valaki mégis keresné a gyenge láncszemeket, annak sem a férfi sífutók háza táján kell keresgélnie. A norvégok ugyanis ebben a szakágban mind a hat elérhető aranyérmet besöpörték.
Az utolsó erőpróba vasárnap az 50 kilométeres, klasszikus stílusú verseny volt. Az öt norvég közül a címét két éve vitatott körülmények között megszerzett Emil Iversen viszonylag hamar lemaradt, a többiek viszont diktálták a tempót.
Azaz nem mindenki. A sprintkirály, Johannes Hösflot Klaebo abban bízott, hogy ha nagyobb csoport is érkezik meg a célegyenesbe a bő kétórás verseny végén, a végsebesség az ő javára dönt majd.
Klaebo számítása csak részben jött be. Valóban tagja volt az utolsó méterekig az élcsoportnak, de a hajrában nem tudott közelíteni Paal Golberghez, akivel egy hete együtt nyerték meg a csapatsprintet.
Golberg pályafutása első egyéni világbajnoki címét szerezte, Klaebónak viszont várnia kell az első hosszú távú aranyára világversenyen, Planicában a síatlonban és 50 kilométeren is az ezüst jutott neki.
A svéd William Poromaa is ünnepelt a célban: a három hosszú távú versenyen a norvégok nyolc érmet megszereztek, a kilencedik viszont, Poromaa bronza révén, más országba került.
További Sport híreink
Borítókép: Paal Golberg nyerte a világbajnokság utolsó aranyérmét (Fotó: Nordic Focus/Modica)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Már ezen a nyáron elvihet egy újabb Liverpool-játékost a Real Madrid
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.

Az ötvenhez közeledve visszatér a pályára a 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.

Lionel Messi sorozatban ötödször duplázott, káprázatos szabadrúgásgólt lőtt + videó
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.

A szakaszgyőztest megbüntették, egyre nagyobb a balhé Pogacar és a rivális között
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk