A kozármislenyi 3-2-es győzelme után a Diósgyőr előnye öt fordulóval az NB II zárása előtt 16 pont a harmadik helyen álló, Kazincbarcikán 1-0-s vereséget szenvedő Ajka előtt. A másodosztályból az első két együttes kerül fel az NB I-be.
A Diósgyőr mindenkit megtéveszt: vár is, meg nem is
Az élvonaltól 2021-ben búcsúzó Diósgyőr labdarúgócsapata öt fordulóval az NB II-es bajnokság vége előtt matematikailag is bebiztosította a feljutását az első osztályba. Kuznyecov Szergej csapata a 90. percben szerzett győztes góllal nyert a Kozármisleny ellen.

Kuznyecov Szergej vezetőedző az M4 Sportnak méltatta a DVTK csapatszellemét, amelynek köszönhetően megszerezte a feljutást jelentő három pontot. – Elértük az egyik célunkat, ám van még hátra öt forduló, semmi nem változott. A következő mérkőzéseket is szeretnénk megnyerni, és ezért mindent meg is teszünk – fogalmazott. A következő idényre vonatkozó kérdésre annyit felelt: – Az még arrébb van, nekünk elsősorban le kell zárnunk ezt a bajnokságot, erre az öt mérkőzésre készülünk és meg kell nyernünk, utána majd látni fogjuk. Sajtóhírek szerint Kuznyecovot a Puskás Akadémia csábítja.
Borítókép: Volt minek örülni (Fotó: Dvtk.eu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Álomsorsolás! – mondják a románok, akik még ki sem jutottak a labdarúgó vb-re
Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

A válogatott kiválósága dühös: Hagytuk elaltatni magunkat
Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

Csalt a FIFA a labdarúgó-vb sorsolásán a golyókkal, megtehette, Infantino mosolygott!
Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.

Golovin Vlagyimir terve nem jött be, de a rossz meccs után is tud örülni
A szövetségi kapitányt meg is lepték a japánok meg nem is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Álomsorsolás! – mondják a románok, akik még ki sem jutottak a labdarúgó vb-re
Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

A válogatott kiválósága dühös: Hagytuk elaltatni magunkat
Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

Csalt a FIFA a labdarúgó-vb sorsolásán a golyókkal, megtehette, Infantino mosolygott!
Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.

Golovin Vlagyimir terve nem jött be, de a rossz meccs után is tud örülni
A szövetségi kapitányt meg is lepték a japánok meg nem is.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!