A probléma először nem tűnt súlyosnak, Nagy Zsolt felépülése is jól haladt, és a játékos néhány hete már bekapcsolódhatott az edzésekbe a csapattársaihoz – emlékeztetett a Puskás Akadémia közleménye. Nagynak azonban nem sikerült teljesen felépülnie, az orvosi stáb pedig úgy döntött, meg kell műteni a sérült testrészt. A beavatkozásra csütörtökön került sor, és sikeres volt, de a tavaly az Anglia elleni idegenbeli 4-0-s győzelem során bombagólt szerzett válogatott futballistának előreláthatólag három hónapot ki kell hagynia.
A felejthetetlen 4-0-s magyar győzelem, Nagy rúgta a harmadik magyar gólt:
A Puskás Akadémia az OTP Bank Liga 27. fordulójának ma esti nyitómeccsén a három ponttal és egy hellyel előtte álló Debrecen vendége lesz.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!