A kolumbiai versenyző formájáról Valter Attila nem árult el semmit, az viszont kiderült, hogy különleges ajándékot kapott Quintanától.
A csapattársam, Víctor de la Parte mondta neki, hogy nagy kávés vagyok, erre másnap hozott ajándékba a saját márkájából.
A magyar kerekes hangsúlyozta, hogy az edzései szempontjából előny, hogy sokkal komolyabb szintkülönbséget tud leküzdeni egy-egy edzésnapon, mint amikor még itthon lakott, a baszk körversenyről pedig elárulta, hogy nem kizárólag Vingegaard segítése lesz a feladata.
– Nyilván már az első nap történhet valami extra, de próbálok addig játékban maradni összetettben, ameddig lehet. Természetesen az a lényeg, hogy Jonas nyerjen, de vannak olyan szituációk, amikor jó, ha én sem állok rosszul összetettben – fogalmazott Valter Attila.
Nos, az első nap semmilyen extra nem történt, Valter csendes napot teljesített, az ötvenedik helyen ért célba, de a szakaszgyőztes brit Ethan Hayterrel (Ineos Grenadiers) azonos idővel.
A baszk körverseny szombatig tart, a hat szakasz kivétel nélkül komoly emelkedőket tartalmaz, ugyanakkor egyik sem kategorizált emelkedőn ér véget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!