
Pünkösdhétfőn Hajdúszoboszlón elrajtolt a négy állomásból és a nagydöntőből álló Tippmix Minifoci Magyar Kupa. Az igazán színvonalas tornát – debreceni, nyíregyházi, tiszafüredi és egri csapat is volt a mezőnyben – végül a több magyar válogatott játékossal felálló ceglédberceli SZPCDSE-ECECE csapata nyerte meg.
A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első állomása szakadó esőben indult, majd elképesztő melegben ért véget, így nehéz lenne azt mondani, hogy az időjárás nem volt kegyes a játékosokhoz. A hajdúszoboszlói tornán összesen 14 csapat küzdött három csoportban – egy négyes és két ötös csoportba kerültek az együttesek – innen került ki a nyolc legjobb a kieséses szakaszba.
Az A jelű négyesből a Fáraó Bútor és a Túl a Csúcson FC, a B jelű ötösből az SZPCDSE-ECECE, a H-Terasz és a Clock Pizzéria, míg a C-csoportból a Lufthansa, a Hollywood és az Arany Ászok jutott a nyolcba.
A negyeddöntőben már fokozódtak az izgalmak, a Fáraó Bútor 5-3-ra verte a Hollywoodot, az SZPCDSE-ECECE 3-1-re győzte le az Arany Ászok együttesét, a H-Terasz a a Túl a Csúcson csapatát búcsúztatta (6-1), míg a Lufthansa a Clock Pizzériát (4-1).

Az elődöntőkre már délután került sor Hajdúszoboszlón, ahol már az volt a tét, melyik két csapat jut a budapesti nagydöntőbe, na meg persze, hogy melyik együttes hódítja el a trófeát. A torna talán két legnagyobb esélyese, az SZPCDSE-ECECE és a Fáraó Bútor nagy meccset játszott, a rendes játékidőben elért 1-1-s döntetlen után végül a kapus Bohony Bálint mindent eldöntő büntetőjével a ceglédberceli csapat jutott a fináléba. A másik ágon nem volt ennyire szoros a meccs, a H-Terasz 6-3-ra győzte le a Lufthansát.
A bronzmérkőzésen hozta a papírformát a nyíregyházi Fáraó Bútor, amely végül, ha nem is könnyen, de 5-4-re nyert a Lufthansa ellen. Végül pedig jöhetett a finálé, ahol az SZPCDSE-ECECE azzal a H-terasszal találkozott, amelyet a csoportkörben már egyszer legyőzött 3-1-re.

A mérkőzésen Gregus szerzett vezetést az első félidő 4. percében az SZPCDSE-ECECE csapatának, ezt követően mindkét oldalon adódtak jó lehetőségek, de a kapusok jól védtek mindkét oldalon, így újabb gól nem esett ebben a játékrészben. A második félidő és a torna végére kicsit elfáradó H-Terasz ellen Suscsák két gólt is szerzett, így a több magyar válogatott játékossal felálló ceglédberceliek magabiztosan hódították el az első Tippmix Minifoci Magyar Kupa trófeáját.