A két legkapósabb magyar futballista piaci ára tovább nőtt az elmúlt napokban a sokat hivatkozott Transfermarkt oldalán. Szoboszlai Dominik a korábbi 40 millió euróról immáron 50 millióra „hízott”, s ezzel már holtversenyben a Bundesliga tizenötödik legértékesebb játékosa. Ő is nagyot drágult az elmúlt egy évben (28 millióról indult), mialatt vezérré lépett elő a Lipcse színeiben és csapatkapitány lett a magyar válogatottban, de igazán Kerkez Milos árfejlődése a megdöbbentő, aki immáron 15 millió eurót ér.

A holland AZ Alkmaarban futballozó 19 éves balhátvéd legutóbbi értéke még 10 millió volt, a mostani frissítés után pedig már ő Szoboszlai után a második legértékesebb magyar. Kerkez a Fenerbahcéban játszó, 14 milliós Szalai Attilát előzte meg az új értékével.
Kerkez egy évvel ezelőtt, tavaly nyáron még csak 700 ezer eurót kóstált. Ehhez képest csaknem 2043 százalékkal drágult, ami tökéletesen bizonyítja, hogy ő a magyar futball legnagyobb berobbanója az elmúlt egy év viszonylatában.
Utána a válogatottban bemutatkozó Csoboth Kevin és a Hamburgba szerződött Németh András következik a sorban, ők azonban „csak” mintegy 300 százalékkal fejlődtek az ár tekintetében.
A 10 legnagyobb mértékben dráguló magyar tavaly nyár óta:

Kerkez fantasztikus idényen van túl, 52 tétmeccsen játszott az Alkmaarban, lényegében végigfutballozta a teljes idényt, balhátvédként ráadásul a kapu előtt is veszélyt teremtett, amit öt gól és hét gólpassz igazol. Rövid idő alatt alapembere lett Marco Rossi magyar válogatottjának is, amelyben szeptemberben a mezőny egyik legjobbjaként mutatkozott be a németek ellen Lipcsében 1-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
Kerkez felemelkedése nem csak pénzben mérhető
Nemcsak a piaci értéket tekintve ugrott nagyot Kerkez, hanem komoly szakmai elismerést is kapott azzal, hogy felkerült a Golden Boy-díj jelöltlistájára . A legjobb U21-es futballisták elismerését a mini Aranylabdaként is szokták emlegetni, korábban Lionel Messi, Kylian Mbappé vagy éppen Erling Haaland is ki lett tüntetve vele. Kerkez a 15. helyen került fel a mostani legjobb száz közé.