A Debrecen négy, a Kecskemét tizenkét, a ZTE pedig tizenhárom év után szerepel ismét a nemzetközi porondon. A Kecskemét eddig csupán egyszer, a 2011-es kupagyőzelme után jutott ki a nemzetközi színtérre. A ZTE-nek – az egykor volt Intertotó-kupát nem számítva – ez a negyedik próbálkozása, az első, a Manchester United elleni BL-selejtezős párharc, a hazai győzelem máig emlékezetes. A DVSC egy évtizeden át rendszeres részvevője volt az európai sorozatnak, megjárta a Bajnokok Ligája és az Európa-liga főtábláját is, de a jelenlegi csapat e téren rutintalan. A Kecskemét korábbi egyetlen európai kalandja nem tartott sokáig, ugyanis a 2011-es kupagyőzelme után az Európa-liga második selejtezőkörében a kazah Aktobe két döntetlent követően idegenben szerzett góllal kiejtette.

Nikitscher Tamás hónapokra kidőlt
A Kecskemét dolgát megnehezíti, hogy az európai szövetség (UEFA) előírásai szerint csak pro licences végzettségű szakember adható meg vezetőedzőnek a nemzetközi meccseken. Szabó István még nem rendelkezik ilyen papírral, ezért a klub a múlt héten szerződtette Lóczi Istvánt, a szerdai sajtótájékoztatón már ő nyilatkozott. Persze a szakmai munkát továbbra is Szabó István irányítja.
További gond, hogy az alapemberek közül a középpályás Nikitscher Tamás hosszú időre kidőlt, a múlt pénteki felkészülési mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. A 23 éves játékosra műtét, majd hosszú rehabilitáció vár az elülső keresztszalag-szakadás miatt.
A háromszoros bajnok és egyszeres kupagyőztes Riga FC a lett bajnokság ezüstérmeseként kvalifikálta magát a Konferencialiga-selejtezőbe, formája pedig kifejezetten jó, ugyanis az izlandi vereséget megelőzően másfél hónapig veretlen volt tétmérkőzéseken, ennek köszönhetően 23 forduló után vezeti hazája bajnokságát, a kupában pedig negyeddöntős.
– Jó játékerőt képviselnek. A csapatunk úgy fogja fel a Konferencia-ligát, mint egy bónusz, remélhetőleg a megfelelő önbizalommal megyünk majd ki a pályára – mondta Lóczi István.
A Széktói Stadionban 19 órakor kezdődő találkozót a Duna World közvetíti, a visszavágót jövő csütörtökön 19 órától rendezik a lett fővárosban. A párharc győztesére a holland Twente és a svéd Hammarby mérkőzéseken továbbjutó együttes vár a selejtező harmadik fordulójában.