Ilyen is régen volt már: a Ferencváros kezdőcsapatában négy magyar futballista is helyet kapott. Az nem meglepetés, hogy Dibusz Dénes állt a kapuban, de az már igen, hogy Baráth Péter, Katona Bálint és Lisztes Krisztián is ott volt a gyepre vonuló játékosok között. Máté Csaba vezetőedző ezt magától értetődőnek tartotta, szerinte ugyanis csak Lisztes mondható kimondottan fiatalnak, de ő is nagy részt vállalt a csapat bajnoki címéből, a többiek pedig már elmúltak húszévesek is, és tapasztaltnak számítanak az élvonalban. Ezzel együtt nagyon úgy tűnt, a vezetőedző pihenteti több kulcsjátékosát, ami a máltai Hamrun elleni idegenben elért 6-1 után nemigen indokolható.
A Puskás Akadémia megint borsot tört a Ferencváros orra alá
A labdarúgó NB I 3. fordulójának a második vasárnapi mérkőzése ígérkezett a kör rangadójának, a Ferencváros a Puskás Akadémiát fogadta. A Fradi gyengén játszott, amit a felcsútiak kihasználtak, és a szünetig 2-0-s vezetésre tettek szert. A második félidőre Máté Csaba négyet is cserélt, amivel csak a fölényt tudta növelni, a vendégek jól álltak a lábukon, kontrákból még veszélyeztették is Dibusz Dénes kapuját, végül 2-1-re megnyerték a rangadót, az idén másodszor győztek a Groupama Arénában.

A Puskás Akadémia többször tört már borsot a Fradi orra alá, a legutóbb is nyerni tudott márciusban a Groupama Arénában, és most is remekül kezdett: a 13. percben egy ferencvárosiak által vitatott szabadrúgásból Levi ívelt középre balról, Mmaee nem érte el a labdát középen, Wojciech Golla így kicsit jobbról, 6 méterről zavartalanul helyezhetett a kapu jobb oldalába – 0-1.

Próbált nyomni a házigazda, de komoly helyzete csak a 25. percben akadt, akkor Lisztes 11 méterről a jobb sarok mellé lőtt. A felcsútiak négy perccel később lendültek meg újra előre, és ennek meg is lett az eredménye: Corbu passzolt jobbról Jakub Plsek elé, ő pedig 14 méterről jobbal, lazán a kapu jobb oldalába emelte a labdát – 0-2. A Fradi hiába birtokolta többet a labdát, a vendégek idegeit nem tudta felborzolni, sőt, az első félidő hajrájában a Puskás Akadémia előtt csillant fel a gólszerzés lehetősége.
A második félidőre Máté Csaba négyet cserélt a szünetben, bejött Zachariassen, Varga Barnabás, Traoré és Abu Fani, azaz alaposan megerősítette a csapatát a címvédő. Ennek megfelelően neki is esett a vendégeknek, akik azonban nem ijedtek meg, higgadtan állták a rohamokat. A 66. percben Markek látványosan védte Varga fejesét, közben beállt a Fradiba Makreckis is, azaz lassan kialakult a legerősebb összeállítás… Meddő volt a hazai csapat fölénye, és egy-egy felcsúti kontra több veszélyt rejtett magában, mint az ötlettelen ferencvárosi próbálkozások. Egy szöglet után Varga bombázott közelről a léc fölé, a 95. percben pedig Lisztes Krisztián szépített, de ez csak szépségtapasznak volt jó. Sohasem derül ki, mi lett volna a vége, ha a Fradi az első perctől fogva a legerősebb összeállításában játszik.
OTP Bank Liga, 3. forduló szombat: vasárnap: |
Borítókép: A ferencvárosiak nem boldogultak a felcsúti védelemmel (Fotó: Havran Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n
Noha az első félidőben még vezetett a japán Urava az Inter ellen, végül az olaszok örülhettek.

Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
A Dortmund először nyert a klubvilágbajnokságon, és már vezeti is a csoportját.

A saját dolgát nehezítette meg a magyar válogatott a vb-n
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét

Térdre kényszerülhet Európa, ha most nem lép vissza Brüsszel

Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve

Drámai a helyzet az adriai tengerparton pusztító tűzvész miatt Horvátországban

Három csillagjegynek hoz örök szerelmet a nyári, perzselő kánikula − Te köztük vagy?

Irán pánikban, végkiárusítást tart: az összes olaját ráönti a világra és ez már műholdfelvételeken is látszik

Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról

Újabb hírek érkeztek a kórházba került Kylian Mbappéról

Csalás és korrupció: megállíthatatlan a bűnözés Ukrajnában

Riszálás a romokon

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben

Totális háború a nép ellen
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n
Noha az első félidőben még vezetett a japán Urava az Inter ellen, végül az olaszok örülhettek.

Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
A Dortmund először nyert a klubvilágbajnokságon, és már vezeti is a csoportját.

A saját dolgát nehezítette meg a magyar válogatott a vb-n
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.