Mátyus János kivár. Miután a Budafokkal a Magyar Kupa döntőjéig jutott, nem tagadja, kicsit csalódottan éli meg, hogy a nyáron csapat nélkül maradt, de immár neki is vannak elvárásai, az NB I vonzásában szeretne dolgozni. A korábbi harmincnégyszeres válogatott hátvéd Győrben született, majd Budapesten a Honvéd és a Ferencváros határozta meg a pályafutását, e két klub közül nem is tud és nem is akar választani.
Budapest 20230502 labdarúgás Magyar Kupa MK Zalaegerszeg ZTE - Budafok BMTE edzés sajtótájékoztató Fotó Török Attila Nemzeti Sport Mátyus János Fotó: Török Attila
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
– S ha mégsem… A minap egy interjúban fesztelenül kijelentette: kivárja az edzőváltás első hullámát, s majd októberben lesz munkája. Ez a szókimondás szokatlan a magyar futballban. Többször megégette már magát emiatt? – Most őszintén, nem ezt teszi valamennyi állás nélküli edző? A játékosaimnak is mindig elmondom a véleményem, a jót és a rosszat egyaránt. Ez sokszor kellemetlenséggel jár, de hosszú távon kifizetődő.
– S mi lenne az álmai csapata? – Ahogy már mondtam, Honvéd, Fradi, Győr. Ám természetesen nem vagyok finnyás, az NB I-ben bármelyik klubnál szívesen dolgoznék, s az NB II sem derogál, ha valóban komoly célt tűznek ki.
– Amúgy Győr mit jelent önnek? Közismert életrajzi adat, hogy ott született, de már Budapesten nevelkedett. – A családomnak alföldi gyökerei vannak, édesapám mezőtúri, édesanyám ceglédi. Győrben 1959-ben nyitották meg a főiskolát, a hetvenes években édesapámat is odacsábították tanárnak, így költöztek oda, s én már ott születtem hetvennégyben. Nyolcéves koromig éltünk ott, azóta Pesten élek, de máig nosztalgiával gondolok a győri évekre.
– Futballozni is ott kezdett? – Ott csak a sorsom dőlt el. A mai napig emlékszem arra az estére, amikor apukám először kivitt egy mérkőzésre. Az ETO a Debrecent fogadta, esti, villanyfényes meccs volt, elvarázsolt a miliő, beleszerettem a futballba. Hivatalos keretek között viszont Pesten kezdtem el focizni a KSI-ben, amikor megszűnt a csapat, a BVSC-ben folytattam, s 1991-ben kerültem a Honvédhoz. Édesanyám is pedagógus, a nővérem ügyvéd, anyám nekem is inkább civil pályát szánt, de győzött a foci. Sose voltam a tanulás nagy bajnoka, de a késztetés azért megvan bennem, ezért határoztam el például, hogy vén fejjel az angol- után a németnyelv-vizsgát is leteszem.
Mátyus János anno a Fradi mezében
– Ha mindenképpen választania kellene: Honvéd vagy Fradi? – Gyerekként a haverjaimmal Fradi-meccsekre jártam, Fradi-drukker voltam, ám talán a Honvédnak köszönhetem a legtöbbet, ott lettem NB I-es játékos, majd válogatott is.
Kispesten hatalmas csalódásként élték meg, amikor 1998-ban a Ferencvároshoz igazoltam, még a lakásomhoz is eljöttek, hogy számonkérjék rajtam a döntést. Sokáig érthetően nehezteltek rám Kispesten, de idővel kisimultak a dolgok, ma már szeretettel fogadnak, ha kimegyek meccsre és én is örömmel járok a Bozsik-stadionba. Ahhoz tudnám hasonlítani az érzéseimet, ahogy az ember az édesanyját és a szerelmét is egyszerre szereti.
– Az Újpest viszont nem tudott befurakodni ebbe a körbe… – Értem a célzást. Igen, hatalmas felzúdulást váltott ki Újpesten anno, amikor már-már eldőlt, hogy még játékosként odaigazolok, nem is lett végül a dologból semmi. Ám az is közismert, hogy a nagyobbik fiam Újpesten focizik, ő az U19-es csapat kapusa. Eleinte furcsán méregettek, amikor kijártam a meccseire, mára megszokták a jelenlétemet, sőt néhányan már tréfálkoznak is velem.
– Huszonhárom évesen lett válogatott. Későn érő típus? – Talán igen. Sokáig inkább csenevész, vézna srác voltam, tizenhat évesen a nyáron húsz centit nyúltam, ami nem vált a mozgáskoordinációm javára. Máig felejthetetlen élményem, amikor Bicskei Bertalan 1998-ban beválogatott, Bécsben, az osztrákok elleni siker alkalmával öten – rajtam kívül Király Gábor, Fehér Csaba, Hrutka János, Tóth Norbert – debütáltunk a nemzeti csapatban.
– Sűrű éve volt 1998: tavasszal bemutatkozott a válogatottban, a nyáron átigazolt a Fradiba, majd az ősszel súlyos sérülést okozott Csertői Aurélnak. Utóbbi eset sokáig kísértette? – Azon szinte soha nem lehet túllépni. Remélem, még sokan emlékeznek rá, a becsúszás volt az egyik fegyverem, de soha másnak nem okoztam vele sérülést. Aki józanul mérlegeli azt az esetet, pontosan tudja, hogy fel sem merült a szándékosság. November volt, esős idő, saras pálya, szegény Aurél lába beszorult az én két lábam közé és eltört a szárkapocscsontja. Nekem is borzalmas érzés volt. Másnap reggel egyből meglátogattam Aurélt a kórházban, folyamatosan érdeklődtem az állapota felől. Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy nem neheztelt rám. Azzal vett elégtételt rajtam, hogy edzőként is többször találkoztunk, de még sohasem tudtam nyerni ellene…
– Bicskei csapata reménykeltően kezdte a szereplését, a portugálok elleni hazai 3-1-es vereséget leszámítva tizenkét meccsen át veretlen volt. Aztán következett 1999-ben a bukaresti zakó, és minden összeomlott. Miért? – Foghatnám a valóban félelmetes bukaresti hangulatra, meg hogy nem jött ki a lépés, de valójában egyetlen oka volt a vereségnek: jobbak voltak a románok. Egy év kihagyás után azon a meccsen tért vissza Gheorghe Hagi, a legkiválóbb futballista, aki ellen valaha is játszottam, pedig csak lehúztam két évet a Bundesligában. Az én korosztályomnak örökre fájó pont, hogy nem sikerült kijutni világversenyre, de hát a magyar labdarúgásban akkoriban megközelítőleg sem voltak olyan feltételek, mint manapság.
– A Fraditól 2000-ben a Cottbushoz igazolt, Sebők Vilmossal, Vincze Ottóval és Miriuta Lászlóval játszott együtt a német csapatban. Volt szerencsém akkoriban meglátogatni önöket, s emlékszem, amikor megkérdeztem, hogy érzi magát, azt felelte, öt évre előre aláírná ezt az állapotot. Két év múlva mégis továbbállt Skóciába, a Hibernianhez. Miért? – Cottbus Németországban kisvárosnak számít, ráadásul a legkeletibb német város. A csapata sem előtte, sem azóta nem szerepelt a német első osztályban. Imádtak minket az emberek, tényleg hihetetlen élmény volt ott futballozni, sokat profitáltam az ott eltöltött évekből. De űzött a vágy, Angliában szerettem volna játszani. Úgy gondoltam, Skócia felől több esélyem van eljutni Angliába, ezért igazoltam a Hibernianhez. Sajnos a tervem nem vált valóra.
Elköszönt Budafoktól (Fotó: Nemzeti Sport/Földi imre)
A REAC-nál érte a bundabotrány
– Anglia helyett ausztriai kitérővel hazatért. Inkább már csak levezetni? – Azt azért nem mondanám. Győrben két szép évet töltöttem, majd annak reményében igazoltam a Fradihoz, hogy visszakerülünk az NB I-be, de akkor valamiért még nem volt meg erre az akarat. Tatabányán fejeztem be a játékot, ahol egyből edzőként folytattam.
– Majd négy éven át a REAC-nál dolgozott. Éppen akkor, amikor Kutasi Róbert öngyilkos lett. Rákérdezek: önt nem hozták hírbe? – A bundabotrány valóban 2012-ben robbant ki, ám korábbi események miatt.
Ma is emlékszem arra, amikor az egyik reggel az öltözőm ajtaján egy rendőr kopogtatott, s közölte, hogy több játékosomat előállítják. Köpni-nyelni nem tudtam.
Majd következett Robi szörnyű cselekedete. Nehéz időszak volt, ám én még két évig a csapat edzője maradtam, ez mindent igazol.
– Edzőként azóta inkább beugróként számítanak önre. Tudja az okát? – Játékosként rendre jól, avagy szerencsésen döntöttem. Az edzői pályafutásomra ez nem mondható el. A REAC után Pápán is zűrök akadtak, a Nyíregyházát pedig ugyan benntartottam az NB I-ben, de a klub nem kapott első osztályú licencet. Azt szokták mondani, a Jóisten döntetlenre játszik, remélem, most már edzőként is a napos oldalra kerülök.
– A magyar labdarúgás egésze hosszú évek óta kivételezett támogatást élvez. Ön szerint meg is hálálja? – Kétrétű a dolog. Látható a fejlődés, van egy kiváló szövetségi kapitányunk, aki csodálatos eredményeket ért el a válogatottal, a Ferencváros is visszakapaszkodott az európai középmezőnybe, Szoboszlai Dominik pedig világsztár lett. Ám a többség mintha kissé kényelmessé vált volna a biztos itthoni közegben. Kevés a kiáramló, külföldre tartó játékos, pedig tartós felemelkedést csak így érhetünk el.
Borítókép: Mátyus János edzőként az első osztályba vágyik (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
