Fradi és Honvéd: Mátyus Jánosnak mint anya és szerelem

Mátyus János kivár. Miután a Budafokkal a Magyar Kupa döntőjéig jutott, nem tagadja, kicsit csalódottan éli meg, hogy a nyáron csapat nélkül maradt, de immár neki is vannak elvárásai, az NB I vonzásában szeretne dolgozni. A korábbi harmincnégyszeres válogatott hátvéd Győrben született, majd Budapesten a Honvéd és a Ferencváros határozta meg a pályafutását, e két klub közül nem is tud és nem is akar választani.

Budapest 20230502 labdarúgás Magyar Kupa MK Zalaegerszeg ZTE - Budafok BMTE edzés sajtótájékoztató Fotó Török Attila Nemzeti Sport Mátyus János Fotó: Török Attila

– A Budafok két győzelemmel kezdte az idényt. Örül neki, vagy ellenkezőleg, kéri a jussát a káröröm?
– Mindkét végletre megvan ilyenkor a duma. Ha egy edző volt csapata rosszul muzsikál, akkor az, lám, eljöttem, máris baj van, ha viszont jól, akkor ez még az én munkám eredménye. Tehát utóbbi… Nem, véletlenül sem vagyok ellendrukker, követem a volt csapatom, sőt úgy általában a volt csapataim szereplését. Budafokra ráadásul barátságban érkeztem, Jakab János elnök úrhoz régóta fűz sportbarátság, s ennek jegyében is váltunk el.

– Szinte mindenki biztos volt benne, ha távozik Budafokról, akkor az csakis az ön döntése lesz. Ám egy-egy nyilatkozatmorzsa, miként most az öné is, arra utal, mintha mégsem így történt volna. Miért fogyott el a bizalom?
– Nem akarok mellébeszélni, pláne nem egy jó kapcsolatot megsérteni. Az alaphelyzet ugyanis valóban az, hogy hálás vagyok a Budafok vezetőinek, amiért lehetőséget adtak egy évvel ezelőtt. Talán azt is hozzátehetem, éltem a bizalommal, edzői pályafutásom eddigi legnagyobb élménye, sőt sikere, hogy a másodosztályú Budafokkal bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe, ahol csak hosszabbításban maradtunk alul. Idén nyáron más a helyzet a klubnál, mint egy éve. Bizonyos kérdésben másként gondolkoztunk a folytatásról, s mivel nem jutottunk egyezségre, békében elváltunk. A labdarúgásban, sőt úgy általában az életben ez mindennapos történet.

A Magyar Kupa-döntő Mátyus János legnagyobb edzői sikere (Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós)

Se ETO, Se Honvéd, se Vasas

– A vektorok a nyár elején abba az irányba mutattak, hogy az ETO edzője lesz. Többször ki is mondta, három csapat áll igazán közel a szívéhez, a Győr, a Honvéd és a Fradi. Volt realitása a győri szerződésének?
– Utólag azt kell mondjam, nem. Először a Honvéddal boronáltak össze, majd a Vasassal, végül az ETO-val, ám még tárgyalásig sem jutottam el egyik klubbal sem.

– E három csapatot az is összeköti, hogy általános véleményként közülük kerülhet ki a két feljutó. Ön is így látja?
– Igen, a körülmények ezt ígérik. Győrben szokatlan, bátor lépésre szánták rá magukat a vezetők, nem csupán külföldi edzőt szerződtettek, több légióst is, lemondanak tehát az MLSZ központi támogatásáról, ami azt üzeni, az ETO-nál egyetlen elfogadható eredmény létezik, a feljutás. A csapat ennek megfelelően meggyőzően, két győzelemmel rajtolt. A Vasas ellenkezőleg, két vereséggel, de szerintem összekapja magát, s ugyanezt várják a szurkolók a Honvédtól is.

– S ha mégsem… A minap egy interjúban fesztelenül kijelentette: kivárja az edzőváltás első hullámát, s majd októberben lesz munkája. Ez a szókimondás szokatlan a magyar futballban. Többször megégette már magát emiatt?
– Most őszintén, nem ezt teszi valamennyi állás nélküli edző? A játékosaimnak is mindig elmondom a véleményem, a jót és a rosszat egyaránt. Ez sokszor kellemetlenséggel jár, de hosszú távon kifizetődő.

– S mi lenne az álmai csapata?
– Ahogy már mondtam, Honvéd, Fradi, Győr. Ám természetesen nem vagyok finnyás, az NB I-ben bármelyik klubnál szívesen dolgoznék, s az NB II sem derogál, ha valóban komoly célt tűznek ki.

Még Győrben dőlt el a sorsa

– Amúgy Győr mit jelent önnek? Közismert életrajzi adat, hogy ott született, de már Budapesten nevelkedett. 
– A családomnak alföldi gyökerei vannak, édesapám mezőtúri, édesanyám ceglédi. Győrben 1959-ben nyitották meg a főiskolát, a hetvenes években édesapámat is odacsábították tanárnak, így költöztek oda, s én már ott születtem hetvennégyben. Nyolcéves koromig éltünk ott, azóta Pesten élek, de máig nosztalgiával gondolok a győri évekre.

– Futballozni is ott kezdett?
– Ott csak a sorsom dőlt el. A mai napig emlékszem arra az estére, amikor apukám először kivitt egy mérkőzésre. Az ETO a Debrecent fogadta, esti, villanyfényes meccs volt, elvarázsolt a miliő, beleszerettem a futballba. Hivatalos keretek között viszont Pesten kezdtem el focizni a KSI-ben, amikor megszűnt a csapat, a BVSC-ben folytattam, s 1991-ben kerültem a Honvédhoz. Édesanyám is pedagógus, a nővérem ügyvéd, anyám nekem is inkább civil pályát szánt, de győzött a foci. Sose voltam a tanulás nagy bajnoka, de a késztetés azért megvan bennem, ezért határoztam el például, hogy vén fejjel az angol- után a németnyelv-vizsgát is leteszem.

Mátyus János anno a Fradi mezében

– Ha mindenképpen választania kellene: Honvéd vagy Fradi?
– Gyerekként a haverjaimmal Fradi-meccsekre jártam, Fradi-drukker voltam, ám talán a Honvédnak köszönhetem a legtöbbet, ott lettem NB I-es játékos, majd válogatott is.

Kispesten hatalmas csalódásként élték meg, amikor 1998-ban a Ferencvároshoz igazoltam, még a lakásomhoz is eljöttek, hogy számonkérjék rajtam a döntést. Sokáig érthetően nehezteltek rám Kispesten, de idővel kisimultak a dolgok, ma már szeretettel fogadnak, ha kimegyek meccsre és én is örömmel járok a Bozsik-stadionba. Ahhoz tudnám hasonlítani az érzéseimet, ahogy az ember az édesanyját és a szerelmét is egyszerre szereti.

– Az Újpest viszont nem tudott befurakodni ebbe a körbe…
– Értem a célzást. Igen, hatalmas felzúdulást váltott ki Újpesten anno, amikor már-már eldőlt, hogy még játékosként odaigazolok, nem is lett végül a dologból semmi. Ám az is közismert, hogy a nagyobbik fiam Újpesten focizik, ő az U19-es csapat kapusa. Eleinte furcsán méregettek, amikor kijártam a meccseire, mára megszokták a jelenlétemet, sőt néhányan már tréfálkoznak is velem.

1998 sűrű éve volt Mátyus Jánosnak

– Huszonhárom évesen lett válogatott. Későn érő típus?
– Talán igen. Sokáig inkább csenevész, vézna srác voltam, tizenhat évesen a nyáron húsz centit nyúltam, ami nem vált a mozgáskoordinációm javára. Máig felejthetetlen élményem, amikor Bicskei Bertalan 1998-ban beválogatott, Bécsben, az osztrákok elleni siker alkalmával öten – rajtam kívül Király Gábor, Fehér Csaba, Hrutka János, Tóth Norbert – debütáltunk a nemzeti csapatban.

– Sűrű éve volt 1998: tavasszal bemutatkozott a válogatottban, a nyáron átigazolt a Fradiba, majd az ősszel súlyos sérülést okozott Csertői Aurélnak. Utóbbi eset sokáig kísértette?
– Azon szinte soha nem lehet túllépni. Remélem, még sokan emlékeznek rá, a becsúszás volt az egyik fegyverem, de soha másnak nem okoztam vele sérülést. Aki józanul mérlegeli azt az esetet, pontosan tudja, hogy fel sem merült a szándékosság. November volt, esős idő, saras pálya, szegény Aurél lába beszorult az én két lábam közé és eltört a szárkapocscsontja. Nekem is borzalmas érzés volt. Másnap reggel egyből meglátogattam Aurélt a kórházban, folyamatosan érdeklődtem az állapota felől. Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy nem neheztelt rám. Azzal vett elégtételt rajtam, hogy edzőként is többször találkoztunk, de még sohasem tudtam nyerni ellene…

– Bicskei csapata reménykeltően kezdte a szereplését, a portugálok elleni hazai 3-1-es vereséget leszámítva tizenkét meccsen át veretlen volt. Aztán következett 1999-ben a bukaresti zakó, és minden összeomlott. Miért?
– Foghatnám a valóban félelmetes bukaresti hangulatra, meg hogy nem jött ki a lépés, de valójában egyetlen oka volt a vereségnek: jobbak voltak a románok. Egy év kihagyás után azon a meccsen tért vissza Gheorghe Hagi, a legkiválóbb futballista, aki ellen valaha is játszottam, pedig csak lehúztam két évet a Bundesligában. Az én korosztályomnak örökre fájó pont, hogy nem sikerült kijutni világversenyre, de hát a magyar labdarúgásban akkoriban megközelítőleg sem voltak olyan feltételek, mint manapság.

– A Fraditól 2000-ben a Cottbushoz igazolt, Sebők Vilmossal, Vincze Ottóval és Miriuta Lászlóval játszott együtt a német csapatban. Volt szerencsém akkoriban meglátogatni önöket, s emlékszem, amikor megkérdeztem, hogy érzi magát, azt felelte, öt évre előre aláírná ezt az állapotot. Két év múlva mégis továbbállt Skóciába, a Hibernianhez. Miért?
– Cottbus Németországban kisvárosnak számít, ráadásul a legkeletibb német város. A csapata sem előtte, sem azóta nem szerepelt a német első osztályban. Imádtak minket az emberek, tényleg hihetetlen élmény volt ott futballozni, sokat profitáltam az ott eltöltött évekből. De űzött a vágy, Angliában szerettem volna játszani. Úgy gondoltam, Skócia felől több esélyem van eljutni Angliába, ezért igazoltam a Hibernianhez. Sajnos a tervem nem vált valóra.

Elköszönt Budafoktól (Fotó: Nemzeti Sport/Földi imre)

A REAC-nál érte a bundabotrány

– Anglia helyett ausztriai kitérővel hazatért. Inkább már csak levezetni?
– Azt azért nem mondanám. Győrben két szép évet töltöttem, majd annak reményében igazoltam a Fradihoz, hogy visszakerülünk az NB I-be, de akkor valamiért még nem volt meg erre az akarat. Tatabányán fejeztem be a játékot, ahol egyből edzőként folytattam.

– Majd négy éven át a REAC-nál dolgozott. Éppen akkor, amikor Kutasi Róbert öngyilkos lett. Rákérdezek: önt nem hozták hírbe?
– A bundabotrány valóban 2012-ben robbant ki, ám korábbi események miatt.

Ma is emlékszem arra, amikor az egyik reggel az öltözőm ajtaján egy rendőr kopogtatott, s közölte, hogy több játékosomat előállítják. Köpni-nyelni nem tudtam.

Majd következett Robi szörnyű cselekedete. Nehéz időszak volt, ám én még két évig a csapat edzője maradtam, ez mindent igazol.

– Edzőként azóta inkább beugróként számítanak önre. Tudja az okát?
– Játékosként rendre jól, avagy szerencsésen döntöttem. Az edzői pályafutásomra ez nem mondható el. A REAC után Pápán is zűrök akadtak, a Nyíregyházát pedig ugyan benntartottam az NB I-ben, de a klub nem kapott első osztályú licencet. Azt szokták mondani, a Jóisten döntetlenre játszik, remélem, most már edzőként is a napos oldalra kerülök.

– A magyar labdarúgás egésze hosszú évek óta kivételezett támogatást élvez. Ön szerint meg is hálálja?
– Kétrétű a dolog. Látható a fejlődés, van egy kiváló szövetségi kapitányunk, aki csodálatos eredményeket ért el a válogatottal, a Ferencváros is visszakapaszkodott az európai középmezőnybe, pedig világsztár lett. Ám a többség mintha kissé kényelmessé vált volna a biztos itthoni közegben. Kevés a kiáramló, külföldre tartó játékos, pedig tartós felemelkedést csak így érhetünk el. 

Borítókép: Mátyus János edzőként az első osztályba vágyik (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)