Házon belül találták meg Mátyus János utódját Kisvárdán
Feczkó Tamás egyelőre inkább csak ideiglenes jelleggel, az idény végéig kapott megbízást, Révész Attila is besegít.
Feczkó Tamás egyelőre inkább csak ideiglenes jelleggel, az idény végéig kapott megbízást, Révész Attila is besegít.

A 48 éves szakember a klub érdeket szem előtt tartva lemondott a posztjáról, még nem tudni, hogy ki lesz az utódja.

Győzelemmel tért vissza a saját stadionjába a Kisvárda, a kiesési rangadón 2-1-re nyert a Mezőkövesd ellen.

Két kisvárdai védő összefutott, a kapus rosszul jött ki a szögletnél, a Puskás Akadémia köszönte a lehetőséget.

Puskás Akadémia–Kisvárda mérkőzéssel kezdődik péntek este a labdarúgó NB I 9. fordulója.

Mátyus János már nem veretlen edzőként egykori csapata, a fásult Ferencváros ellen.

Mátyus János veszi át az NB I-ben mindössze négy ponttal álló együttes irányítását.

A Budafoktól elköszönt Mátyus János életét a Honvéd és a Ferencváros határozta meg.

Amennyiben helyes az értesülés, hogy Kuttor Attila marad Mezőkövesden, akkor az NB I-ben nincs üres edzői állás.

Váltás a labdarúgó NB II-ben a tizedik helyen végzett Budafok csapatánál, az eddigi edző, Mátyus János helyett Erős Gábor irányít a következő szezonban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.