Kiss Zoltán útja Steven Gerrard kézfogásától a hajdúszoboszlói büféig

Kapitányként vezette a Debrecen futballcsapatát története első Bajnokok Ligája-meccsén az Anfield Roadon, ahol a Liverpool legendája, Steven Gerrard kézfogása várta, és játszott a DVSC mind a tizenkét mérkőzésén a nemzetközi kupák csoportkörében. Kiss Zoltán megkerülhetetlen alapembere volt a 2005 és 2010 között öt magyar bajnoki címet szerzett Debrecennek, ám a mindössze harmincegy éves korában visszavonult középpályás az utóbbi bő tíz évben teljesen eltávolodott a futball világától. Kiss Zoltán a hajdúszoboszlói strandon büfét üzemeltet, és nem rest beállni a pult mögé sem.

Fotó: Czinege Melinda Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Kukoricát és búzát termesztett Romániában

– Sok volt sportolóval beszélünk, akik vállalkozásba kezdenek, de az ritka, hogy a kétkezi munkában is részt vesznek.
– Mindig is olyan voltam, hogy ha valami érdekelt, akkor abba szeretek teljesen belelátni. Így volt ez a mezőgazdaságban is. Romániában kukoricát, napraforgót és búzát termesztettünk, aztán hoztuk haza a termést, amíg rentábilis volt. Jártam a földeket a munkásokkal együtt, vetettem, permeteztem, zsákot pakoltam. Szilvásvárad környékén vadászattal is foglalkoztam. Úgy nézett ki egy évem, hogy nyáron a strandon voltam, aztán szeptemberben felköltöztem a hegyekbe, ahogy kezdődött a szarvasbőgés. Ha vonz valami, akkor beletanulok. Nem volt a családban gazda, vadász és vendéglátós sem, mindet a nulláról kezdtem.

– A futballal is úttörő volt?
– A sporthoz volt kapocs, ha nem is fociban: a bátyám atletizált, és magyar bajnok volt a 4×400-as váltó tagjaként.

Kiss Zoltán a Debrecen mezében. Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

– Akkor az átlagon felüli gyorsasága családi örökség volt?
– Meglehet…

– Erre figyeltek fel a holland Feyenoord megfigyelői is?
– Az U16-os válogatottal szerepeltem a korosztályos Európa-bajnokságon 1997-ben, és jól ment a játék, a negyeddöntőben estünk ki a házigazda németek ellen. Hajnal Tamás és Szollár Krisztián ezután kapott szerződést a Schalkétól, engem pedig egy menedzser a Feyenoordhoz akart vinni. Akkor már aláírtam a DVSC-hez, a régi vasutas-egyesülethez, és nem akartak elengedni, vagy legalábbis olyan összeget kértek értem, ami miatt meghiúsult a rotterdami lehetőség. Később szabadon igazolhatóvá váltam, ekkor kerültem tizennyolc évesen Belgiumba, a Germinal Beerschothoz, amely akkoriban az Ajax fiókcsapata volt.

A DVSC aranyainál is értékesebb az első bronz

– Két évet töltött Belgiumban. Milyen tapasztalatokat szerzett?
– Meghatározta az egész életemet, a gondolkodásmódomat. Szerencsém volt, mert amikor kikerültem, Kovács Ervin ott játszott, és sokat segített a beilleszkedésben, később pedig Bodor Boldizsár is odakerült. Az edző Franky Van der Elst volt, az egyik csatár pedig Marc Degryse, akik a belga futball legendái. Boldival viccelődtünk is, hogy Degryse lábnyomában lépkedünk az edzéseken. Szakmailag többet fejlődtem ott két év alatt, mint előtte összesen. Belgiumban már akkor Polar órát használtak, amikor itthon még azt sem tudták, hogy mi az. Rengeteg futóiskola és egyéni képzés volt az edzéseken az Ajax-iskola alapján.

– Mégis hazaigazolt Debrecenbe 2001-ben. Miért?
– Úgy volt, hogy egy másik belga csapathoz kerülök, de hazajöttem nyári szünetre, és felhívtak a DVSC-től, hogy beszélni szeretnének velem. Szima Gábor akkor már átvette a csapatot, és vázolták nekem a terveket, hogy kiket szeretnének hazacsábítani, hova szeretnének eljutni. 

Helyi kötődésű játékosként ebből nem akartam kimaradni, főleg, hogy azt láttam, a háttér, ami az eredményes futballhoz elengedhetetlen, stabil volt. Ez akkoriban ritkaságszámba ment a magyar bajnokságban, a legtöbb klub úszott az adósságokban.

– Egy évre rá hazaigazolt Sándor Tamás és Dombi Tibor is, 2005-ben pedig már magyar bajnok volt a Debrecen. Hat év alatt öt aranyérmet szereztek az NB I-ben. Tud köztük különbséget tenni?
– Mindig az első a legkülönlegesebb. Először elhozni Debrecenbe a bajnoki trófeát, óriási dolog volt, az ünnepségre negyven-ötvenezren összegyűltek a Fő téren. Legalábbis akkoriban ezt mondogatták, de tényleg mindenhol tömeg volt, ameddig csak a szem ellátott. Talán furcsa lehet, de valahol a bajnoki címeknél is többre tartom az első bronzérmet, amit még 2003-ban értünk el. Akkoriban alsó- és felsőház volt az NB I-ben, és utóbbiban olyan ellenfelekkel kellett oda-vissza játszanunk, mint a Fradi, az Illés Béla-féle MTK és az Újpest. Abban a rendszerben nehezebb volt megszerezni a bronzérmet, mint később bármelyik aranyat.

Fájó felismerés: Úristen, ugyanazt a sportágat űzzük?

– A Debrecen aranykorszakának a csúcsát a Liverpool, a Fiorentina és a Lyon elleni Bajnokok Ligája-szereplés jelentette 2009-ben, amikor első magyar csapatként jutottak be a csoportkörbe a Fradi 1995-ös sikere óta. Hogyan emlékszik vissza rá?
– Nekem az összes meccs közül a Liverpool elleni első fellépés ugrik be először. Az olyan volt, mint amit a tévében láttunk, a nagybetűs Bajnokok Ligája. Az Anfield Roadon, egy valódi ékszerdobozban kifutni a pályára világsztárok ellen, hallani, ahogy az angolok éneklik a You will never walk alone-t, és helytállni, hiszen csak 1-0-ra kaptunk ki… A mai napig borsódzik a hátam, ha csak rágondolok. Ráadásul csapatkapitány voltam, így én fogadtam Steven Gerrard kézfogását a kezdés előtt.

A kézfogás Steven Gerrard és Kiss Zoltán között:

– A végén mezt is cseréltek, mint kapitány a kapitánnyal?
– Nem. Istenigazából én csak egyvalaki mezét akartam megszerezni, ami sikerült is: Paul Scholesét, amikor 2005-ben a Manchester United ellen játszottunk BL-selejtezőt.

– Miért pont az övé kellett?
– Őt tartottam akkoriban az egyik legjobb játékosnak. Rengeteget gürizett a középpályán, labdabiztos volt és még gólérzékeny is. Szerényen dolgozott, sokszor a háttérbe húzódva, nekem nagyon szimpatikus volt. A mezét a mai napig őrzöm, de nincs kitéve a falra, egy fiókban van.

– A BL-ben és egy évvel később az Európa-ligában is játszott az összes csoportmeccsen. Mi volt a tanulság?
– Visszagondolva az, hogy milyen messze voltunk attól a nemzetközi szinttől, amit mindenki szeretett volna elérni magyar csapatként. Ezt egyébként leginkább nem is a csoportkörökben, hanem a Manchester United ellen éreztem, amely akkoriban a világ egyik legerősebb klubja volt, tele sztárokkal, mint Ryan Giggs, Cristiano Ronaldo, Ruud van Nistelrooy, Wayne Rooney és persze Scholes. Itthon mi voltunk a legjobb csapat, aztán kimentünk a pályára ellenük, és azt kérdeztük magunktól: úristen, mi ugyanazt a sportágat űzzük?

Ha tényleg bunda volt, akkor az Hollywood!

– Volt olyan BL-meccsük, ami után nem volt ilyen kérdés. A legtöbb szurkoló alighanem a Fiorentina elleni hazai találkozóra emlékszik, amelyen három gólt lőttek az olaszoknak, bár így is kikaptak 3-4-re. Erre a mérkőzésre később bundagyanú vetett árnyékot, s a nyomozás során önt is kihallgatták.
– A mai napig nem tudom eldönteni, hogy történt-e akkor bármi a kapusunkkal, Vukasin Poleksziccsel. Ki kellett utaznom Svájcba, ott hallgattak meg mint csapatkapitányt, de nem tudtam semmit, a mai napig csak annyi információm van, amennyi a sajtóban megjelent. Miután kirobbant az ügy, természetesen visszanéztem a gólokat, és nem arról volt szó, hogy Polekszics a másik irányba ugrott, mint ahová a labda érkezett. Ha ő ezt tényleg lebeszélte, és így lehozta, akkor az Hollywood, irány a színészi pálya.

– Polekszics és Mészáros Norbert végül eltiltást és pénzbüntetést kapott az UEFA-tól, amiért nem jelentették a befolyásolási kísérletet, de a bundázás nem igazolódott be. Ekkor megkönnyebbült?
– Olyan sokáig húzódott az ügy, hogy addigra már túl voltam rajta. Most már csak egyszerűen rossz érzés, hogy kicsit rányomja a bélyegét ez az egész a pályafutásom egyik meghatározó élményére, aminek csakis az ünnepről kellene szólnia.

– Váratlanul zárta le a karrierjét, 2011 januárjában elhagyta Debrecent, fél évet a görög Panszerraikoszban futballozott, aztán visszavonult.
– Már Görögországba is úgy mentem el, hogy ott motoszkált a fejemben, ha ez nem jön össze, akkor befejezem. Belgium óta visszavágytam külföldre a lelkem mélyén, és amikor jött ez a lehetőség, belevágtam, a kockázat ellenére is. A Panszerraikosz a kiesés ellen harcolt, amikor én idény közben érkeztem, végül ki is estünk, és már előre megmondtam, hogy ebben az esetben tovább nem maradok. Lett volna lehetőségem folytatni a játékot, de eldöntöttem, hogy előbb befejezem, mint hogy a testem felmondja a szolgálatot, és ahogy említettem, akkor már jobban foglalkoztatott, hogy valami mást csináljak a futballon kívül.

– Mindössze ötször szerepelt a magyar válogatottban, pedig csapatkapitánya volt a korszak legjobb magyar klubjának, játszott a nemzetközi kupák csoportkörében. Manapság ezzel az ajánlólevéllel jó eséllyel kerettag lenne, noha a válogatott most eredményesebb, mint az ön idejében volt. Mit gondol erről?
– Örülök annak az öt alkalomnak is, soha nem keltett bennem rossz érzést, amikor a kerethirdetéseknél kimaradtam. Persze jó lett volna többet megmutatni magamból a válogatottban, de nem volt rá lehetőség.

Borítókép: Kiss Zoltán a visszavonulása óta teljesen eltávolodott a futballtól (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-bihari Napló)