Iker Casillas pályafutásának keveset látott, első nagy pillanatát hozta az 1997-ben rendezett U16-os Európa-bajnokság. A spanyolok Ausztria ellen játszották a döntőt, amely 0-0 után tizenegyespárbajban dőlt el. Casillas kivédte az utolsó osztrák lövést, Spanyolország ezzel nyerte meg a korosztályos Eb-t, az örömittas kapust pedig hősként ünnepelték társai. Akkor még ők sem sejthették, hogy később az egész világ megismeri majd a Casillas nevet, méghozzá úgy, mint a Real Madrid legendáját.
Azon a Németországban zajló U16-os Eb-n a magyar csapat is szerepelt, a csoportjából Olaszországot megelőzve továbbjutott. A negyeddöntőben azonban a házigazda németek ellen elszenvedett 3-1-es vereséggel véget ért a torna.
Két magyar fiatalnak az a meccs mégsem a végállomást, hanem épp a kezdetet jelentette Németországban: Szollár Krisztiánt és Hajnal Tamást, az FTC két utánpótlás-válogatott játékosát felfedezte a Schalke megfigyelője, s hamarosan mindketten a patinás gelsenkircheni klubhoz kerültek.
– Miután hazajöttünk az Eb-ről, néhány hét elteltével azzal hívta a szüleimet egy magyar menedzser, aki Belgiumban élt, hogy a Schalke szeretne szerződtetni minket, mármint Tamást és engem – elevenítette fel kérdésünkre Szollár Krisztián, aki a Transfermarkt adatai szerint kereken 100 meccsen lépett pályára a Schalke tartalékcsapatában, a nagyok között viszont csak egyszer.
Huub Stevens tette be a csapatba
2000. május 5-én jött el az ideje, a Bundesliga utolsó fordulójában, a Hansa Rostock elleni hazai meccs 73. percében cserélte be a húszéves Szollárt az ismert holland edző, Huub Stevens. Pocsék idényt zárt a Schalke, a 14. helyen végzett a bajnokságban, és a Rostocktól kapott 2-0-s pofon sem javított a hangulaton, de…
A vereség ellenére nekem életre szóló élmény volt pályára lépni több mint negyvenezer néző előtt a Schalke stadionjában.
Lehetett volna az a meccs egy a sok közül is, de nem lett folytatása a Bundesligában. – Miért? – tettük fel a kérdést Krisztiánnak, mire ő visszakérdezett: – Az akkori vagy a mostani véleményemet mondjam?
Mindkettőt kértük.
– Amikor tizenkilenc évesen, az ifik közül kikerülve profi szerződést ajánlanak, normális, hogy azt hiszed, megkapod az esélyt – kezdett bele. – De minél több idő telt el úgy, hogy mégsem kaptam lehetőséget, csak a második csapatban játszottam, annál inkább szállt el a remény, ám akkor ezt nem így éltem meg, vakon hittem az utolsó pillanatig.
Sorstársából a Bayern kapusedzője lett
Szollár 1999-ben egyike volt annak a négy utánpótlás-játékosnak, aki felkerült a Stevens vezette első csapat keretéhez. Hajnal Tamás, Sergio Pinto és Toni Tapalovic (a Bayern München jelenlegi kapusedzője) volt a másik három. Egyikük sem vetette meg a lábát a Schalkéban, Hajnal és Pinto később, kerülőúton futott be a Bundesligában, Tapalovicnak egy meccs sem jött össze ugyanott.
– Mai fejjel úgy látom, az utolsó két-három évemben már semmi esélyem nem volt a Schalkéban – állapította meg Szollár, aki végül csak 2005-ben távozott a német harmadosztályú Wattenscheidbe. – Korábban el kellett volna mennem, ahogy Tamás és Sergio is tették. A másodosztályban, vagy Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Ausztriában meg kellett volna erősödni, és akkor lehetett volna visszaút a Bundesligába. Azt gondolom, bennem is bőven megvolt a lehetőség ehhez.
Szollárnak nem volt menedzsere, magától pedig annyit tudott elérni, hogy kölcsönben szerepelt a Rot-Weiss Essenben egy idényt. – Húszévesen, segítség nélkül ennél többet akkor nem lehetett tenni, de tiszta a lelkiismeretem, mert mindent beleadtam. Nagyon sok munka volt abban, hogy kapcsolatok nélkül, önerőből kikerültünk egy híres német klubhoz, amelytől profi szerződést is kaptunk. Sokat tanultam, amit a mai napig kamatoztatok az életemben.
Nem volt könnyű dolga akkoriban egy utánpótlásból felkerülő fiatalnak a Schalkénál, hiszen a csapat a kétezres évek elején tele volt jó nevű, rutinos játékosokkal, mint Andreas Möller, Ebbe Sand, Olaf Thon, Gerald Asamoah vagy Marc Wilmots, akik össze is zártak.
– A csapat gerincét összekovácsolta az 1997-es UEFA-kupa-győzelem, ami után fiatalként elég nehéz volt belépni az öltözőbe – árulta el Szollár. – Egyáltalán nem fogadtak rosszul minket, de ha odakerülsz melléjük, sokáig ott vagy velük, valamilyen okból mégsem tudod meglépni a következő szintet, akkor óhatatlanul megrekedsz az utánpótlás-játékos szintjén az öltözőben. A csapat tagja vagy, de közben érzed, hogy nem száz százalékig, ez a realitás.
Nem állt meg az élet a futball után
Miután 2005-ben távozott a Schalkétól, Szollár többnyire a német harmad- és negyedosztályban futballozott, de akkor már a sérülések is hátráltatták. – Harmincéves koromban ért véget a pályafutásom, legalábbis az a része, amit annak tartok, amíg a futballból éltem – fogalmazott Krisztián. – A játékot azonban nem tudtam egyik napról a másikra abbahagyni, nekem a foci volt az életem, a mai napig szeretem, ezért amatőrcsapatokban még folytattam, akkor már munka mellett.
A karrierjét Darmstadtban fejezte be, a feleségével egy közeli faluban telepedtek le, két gyermekük született. A pályán kívül is megállta a helyét, már tizenkét éve egy elektronikai alkatrészekkel kereskedő német cégnél dolgozik.
A futball szeretete pedig megmaradt a Szollár családban, Krisztián nagyobbik fia, Márk a Bundesligában szereplő Mainz U16-os csapatának a tagja.
– Márk tehetségesebb, mint én voltam ugyanennyi idősen – állapította meg Krisztián. – Sokkal technikásabb, ügyesebb két lábbal. Támadó középpályást játszik, jó adottságai vannak, de a szorgalom és az alázat próbáját kell kiállnia, én is kemény munkával jutottam el a Bundesligáig, másként nem is lehet. De nem cél, hogy futballozzon, azért csinálja, mert szereti, vannak más perspektívák is előtte. Persze hazudnék, ha azt mondanám, nem fordul meg a fejemben, milyen lenne, ha neki több adatna meg a Bundesligában, mint nekem, de ez nem szempont. Addig csinálja, amíg kedvet érez hozzá. Ha végül mégis az lesz a célja, hogy megéljen belőle, a tőlem telhető módon segíteni fogom benne, de ez az ő döntése kell hogy legyen.
Borítókép: Szollár Krisztián (jobbra) a Wattenscheid labdarúgójaként a Werder Bremen elleni Német Kupa-meccsen 2005-ben (Fotó: Christof Koepsel/Getty Images)
