Michelisz Norbert az első három fordulóban elért két győzelme és egy második helyezése után a TCR World Tour éllovasaként kezdte meg a szereplést a Hungaroringen, ahol a 25 pontos előnyből 16 pontos hátránya lett a hazai hétvégén. Ez főleg a vasárnap megrendezett második futamon múlott, amelynek az érdemi része nem tartott sokáig Michelisz számára, hiszen rögtön az első kanyarban hajmeresztő baleset áldozata lett, ráadásul teljesen vétlenül.

Az egyes kanyarban Santiago Urrutia meglökte Dusan Borkovicsot, a szerb pedig elvesztette az irányítást az autója felett, és éppen a belső íven jó ütemben haladó Michelisz elé pördült. A magyar versenyző reflexből jobbra rántotta az autót, még a fűbe is lement, de csak a nagyobb ütközést tudta elkerülni, így is összeért Borkoviccsal, és ő is megpördült. Hátulról pedig nagy sebességgel érkezett a többi autó, hajszálon múlt, hogy valamelyik nem szaladt bele Micheliszbe.
Nézze meg a hajmeresztő jelenetet:
– A rajt után gyorsítottam ki az egyes kanyarból, és egyszer csak azt láttam, hogy valaki keresztbe fordult előttem, megpróbáltam mindent megtenni, hogy kikerüljem, de nem volt rá lehetőség – értékelt lapunknak a Hyundai garázsában Michelisz Norbert a futam után. – Nekem jött, megpördültem és izgultam, hogy hátulról ne jöjjön nekem még valaki a pályán, mert ez veszélyes helyzet volt. Az autó annyira megsérült, hogy nem volt lehetőség utána eredményt elérni.
Csak a magyar közönség miatt jött vissza a pályára?
Michelisz visszagurult a boxba, ahol a Hyundai szerelői használható állapotba hozták az autóját, majd egy kör megtétele után kijött még egy gyors szerelésre, aztán újra kihajtott a pályára. Magányosan autózva a mezőny után, végül a 19. helyen ért célba.
Vajon ez a becsületkörözés csak a magyar szurkolóknak szólt? Más pályán is visszajött volna a pályára a baleset után? – vetettük fel Michelisznek.
– Igen, mert fontos volt, hogy értékeljenek – válaszolta. – Soha nem tudhatod, hogy ki kap büntetést, hányan fejezik be a versenyt, és ebben a pontrendszerben egy szerencsésen elkapott tizenötödik hely is sokat érhet a végén.