Nem számít, hogy elveszett a bajnoki első hely?
Nehéz hétvégén van túl a magyar versenyző, hiszen a korábbi remek teljesítmény után 40 kilós büntetősúlyt kapott a Hyundai, ami miatt az időmérőn nem volt esély a pole pozícióért harcolni. Az ott elért ötödik hely után az első futam rajtjánál két helyet vesztett, amiből később egyet nyert vissza egy szép előzéssel, így hatodik lett szombaton, vasárnap pedig ugye nem szerzett pontot.
A francia Yann Ehrlacher átvette a vezetést a bajnokságban, a Link & Co pilótája 16 ponttal Michelisz elé került négy forduló után, aki pedig a második helyen áll, tizenegy ponttal megelőzve spanyol csapattársát, a tavalyi bajnok Mikel Azconát.

– Őszintén szólva nem az a fájó pont, hogy elúszott az első hely – fogalmazott Michelisz lapunknak. – Az elvesztegetett pontok fájnak, de az, hogy ez most a bajnokság első helyébe került, szinte mindegy. Még hosszú a szezon, aminek az eleje nagyon jól alakult, most volt egy kis balszerencse, de ha az ezt megelőző sorozatot tudom folytatni, akkor van esélyünk menni a bajnoki címért. De még erről is korai beszélni, rengeteg dolog fog történni, új pályák jönnek, új versenyzők ellen. Okosan kell végigcsinálni ezt az évet.
Michelisz: Bosszant ez a mai verseny
Michelisz balszerencsés az utóbbi években a hazai versenyekkel, legutóbb 2019-ben állt dobogón a Hungaroringen, abban az évben, amikor megszerezte a bajnoki címet.
– Főleg a szurkolók miatt sajnálom, hogy így alakult ez a hétvége, mert nekem fontos, hogy aki kilátogat, azt ki tudjam szolgálni – árulta el Michelisz. – Bosszant ez a mai verseny, soha nem jó érzés úgy befejezni egy futamot, hogy látod a kockás zászlót, de nem ott, ahol látni szeretnéd. Néha az ötödik hely is rendben van, nekem mindig az a rossz érzés, ha pontokat hagyok az aszfalton, és ha ez a Hungaroringen történik, az fájó pont. De elég régóta versenyzem már, hogy ezt tudjam kezelni. Most lesz egy borúsabb nap, de aztán jönnek a következő futamok, és arra kell összpontosítani.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!