A Premier League (PL) eddig nem a magyarokról szólt, 2023. augusztus 12-én 16 óráig mindössze tíz honfitársunk fordult meg a világ legerősebb bajnokságában. Az első Kozma István volt, aki 1992 februárjában szerződött a Liverpoolhoz, majd tizenkét évet kellett várni a következő magyarra: Gera Zoltán 2004-ben lett a West Bromwich Albion játékosa (később szerepelt a Fulhamben is), és ugyanekkor került Király Gábor és Torghelle Sándor a Crystal Palace-hoz. Őket követte Priskin Tamás (Watford), Fülöp Márton (Sunderland, Manchester City, WBA), majd következett Halmosi Péter (Hull City), Kurucz Péter (West Ham United) és Bogdán Ádám (Bolton, Liverpool), valamint Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers).
Kerkez Milos döntetlen meccsen mutatkozott be a Premier League-ben
Pénteken megkezdődött, szombaton pedig folytatódott az angol élvonal, a Premier League (PL) 1. fordulója. Magyar szempontból roppant fontos volt ez a nap, hiszen a PL történetének a tizenegyedik magyar játékosa is debütált, Kerkez Milos kezdett a Bournemouth együttesében, és végig is játszotta a West Ham United ellen 1-1-re végződött mérkőzést.

Most meglett a tizenegyedik magyar is a Premier League-ben: a 19 éves Kerkez Milos ott volt a Bournemouth kezdőcsapatában a West Ham United ellen, és végig is játszotta a mérkőzést. Ő az angol klub történetének mindössze ötödik olyan játékosa, aki tinédzserként debütált a PL-ben. Gól nélküli első félidő után a West Ham támadója, Jarrod Bowen az 51. percben a tizenhatos előteréből ballal egy remek lövést zúdított a hazai kapuba, a hajrában pedig Antonie Semenyo lövése pattant meg az egyik vendég védőn, erre Dominic Solanke csapott le, az angol csatár a kapust is kicselezte, majd a hálóba lőtt. Maradt az 1-1, fordítani már nem tudott Andoni Iraola együttese, amely így döntetlennel kezdte a bajnokságot.
Az Arsenal és a Nottingham meccsre érkező hatalmas tömeget nem sikerült időben beengedni az Emirates Stadionba, így fél órával később kezdhették a csapatok a találkozót. A londoniakat nem zavarta meg a csúszás, a kezdő sípszótól dominálták a pályát, a vendégeknél alig láthattuk a labdát. A 26. percben Gabriel Martinelli egy csodálatos csellel juttatta el a labdát Eddie Nketiahhoz, aki biztos lábbal meg is szerezte a vezetést. Mindössze hat perccel később tovább növelte az előnyét az Arsenal Bukayo Saka gyönyörű góljával, a 21 éves játékos a tizenhatoson kívülről vállalta el és hihetetlen pontosan bebombázta a labdát a kapu jobb oldalába. A második játékrészben jó időre leült a mérkőzés, azonban a 82. percben a Nottingham szépítése felébresztette mindkét gárdát. Anthony Elanga az összes londoni védőt lefutva hozta fel a kapu elé a labdát, majd Taiwo Awoniyi elé helyezte, aki biztos lábbal fejezte be az akciót, ezután viszont már nem változott az eredmény, az Arsenal tehát győzelemmel rajtolt.

A Brighton 4-1-re könnyedén legyőzte az újonc Lutont, amelynek mégis volt mit ünnepelni, hiszen megszerezte első gólját a Premier League-ben. A Newcastle és az Aston Villa találkozója gyors gólváltással indult, ám ezután már csak a házigazdákról szólt a mérkőzés, Alexander Isak duplázott, 5-1 lett a vége.
Premier League, 1. forduló Péntek Szombat Arsenal–Nottingham Forest 2–1 Bournemouth–West Ham United 1-1 Brighton–Luton 4-1 Everton–Fulham 0-1 Sheffield United–Crystal Palace 0-1 Newcastle United–Aston Villa 5-1 Vasárnap |
Borítókép: Kerkez Milos biztos pont volt a védelem bal oldalán (Fotó: Getty Images/Rob Newell)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
A Dortmund először nyert a klubvilágbajnokságon, és már vezeti is a csoportját.

A saját dolgát nehezítette meg a magyar válogatott a vb-n
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.

A klubvilágbajnokság meglepetéscsapata az interneten is beszólogat a legnagyobbaknak
A brazil csapat az első, amely továbbjutott a klubvilágbajnokság csoportköréből.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon!” – Kocsis ezúttal sem kímélte a Tisza-vezért

Szoboszlai Dominik nyaralásán feltűnt két válogatott játékos, ez lett a vége + fotók

Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve

Pontot tett a vita végére Putyin: csak egy dolgot követel Ukrajnától

Óriási átalakulást hoz ennek a 3 csillagjegynek a nyári napforduló

Áll a bál Lengyelországban: a kormányoldal vitatja az elnökválasztás eredményét

Káosz az utakon, kilométeres sorok az autópályákon

Így reagált Böde Dániel a románozásra

Az Egyesült Államok már készen áll egy nukleáris csapásra

Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője

Dugig vannak az egyetemek pedagógushallgatókkal

Putyin egyértelmű üzenetet küldött Ukrajnának
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
A Dortmund először nyert a klubvilágbajnokságon, és már vezeti is a csoportját.

A saját dolgát nehezítette meg a magyar válogatott a vb-n
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.

A klubvilágbajnokság meglepetéscsapata az interneten is beszólogat a legnagyobbaknak
A brazil csapat az első, amely továbbjutott a klubvilágbajnokság csoportköréből.