Magyar alapemberek (?) a Premier League csapatainál
A Liverpool ugyan legutóbb visszaesett, ötödik helyével a Bajnokok Ligájába sem jutott be, magyar szempontból az egyik legérdekesebb klubnak tekinthető.
A Vörösök hetvenmillió eurót áldoztak az akkor még lipcsei Szoboszlai Dominikra, és mivel a középpálya megerősítésére nagy szükség volt, Alexis Mac Allister (Brighton) is az övék lett. Várhatóan – ahogy a felkészülési mérkőzéseken is – mindkettejüknek bérelt helye lesz a kezdőcsapatban, már csak azért is, mert a nyáron középpályások hada (Fabinho, Jordan Henderson, Naby Keita, James Milner, Alex Oxlade-Chamberlain) távozott Liverpoolból. Emiatt kérdéses, hogy Jürgen Klopp alakulata mire lehet képes, bajnokaspiránsnak most aligha nevezhető.
Szoboszlai Dominik vasárnap a Chelsea ellen (17.30, tv: Spíler 1) debütálhat az angol bajnokságban, amely még következő ellenfelénél is ramatyabbul teljesített és csak a tizenkettedik lett. A két csapat egyébként a pályán kívül is megküzdhet egymással, ugyanis ugyanarra a két játékosra vetették ki a hálójukat, Roméo Laviára és Moisés Caicedóra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!