Gyanútlan a Fiorentina, pedig a Fradi potenciális áldozata + videó
Újabb európai sztárklub skalpjára vadászik a Ferencváros. A magyar bajnok csütörtök este a Konferencialiga csoportkörének második fordulójában a Fiorentina vendégeként lép pályára. Néhány gyengébb idény után a Fiorentina újra feljövőben van, hiszen egyrészt az előző idényben döntőt játszott ugyanebben a sorozatban, a Serie A-ben pedig jelenleg az ötödik. Persze a Fradi meg jelenleg a világ legjobb formában lévő csapata.

Jó rajt után összeomlás Stöger módra
A 2021–22-es évadban a Young Boys elütötte a Fradit a Bajnokok Ligája csoportkörétől, ami után az Európa-liga is túl nagy kihívásnak bizonyult. A Betis és a Celtic oda-vissza legyőzte a Fradit, amely az utolsó fordulóban, immár tét nélküli meccsen legalább a Leverkusent elkapta. Magasan volt a mérce, a Ferencváros az NB I-ben is bukdácsolt, az osztrák edző, Peter Stöger nemhogy a kupatavaszt, de még a karácsonyt sem érte meg a csapat kispadján.
Hősköltemény Monacóban
Tavaly a Bajnokok Ligája nem álom volt, hanem elszalasztott lehetőség. Miután a pozsonyi Slovan ellen idegenben ledolgozta a hazai pályán elszenvedett hátrányt, azt gondoltuk, az azeri Qarabag elleni rájátszás csupán kötelező feladat. Pláne a kinti 1-1 után. Itthon jött a hideg zuhany, a 3-1-es vereség. Ki tudja? Lehet, hogy így volt jó. A Fradi ugyanis az Európa-liga csoportkörében a Monaco, a Trabzonspor és a Crvena zvezda előtt végzett a csoportja élén, Vécsei Bálint gólját, a Fradi 1-0-s győzelmét ma is emlegetik a hercegségben. A Fiorentina elleni siker Firenzében ehhez mérhető diadal lenne.
A nyolcaddöntőben jó ismerősként következett a Leverkusen, s a közelmúlt egyik legintelligensebb játékosaként tisztelt Xabi Alonso csapata sajnos oda-vissza 2-0-lal, magabiztosan lépett tovább.
További Sport híreink
Fiorentina ellen Dávid szerepébe bújva
Az idei előzményeket nehéz jó szívvel felidézni. A Fradi a Konferencialiga-selejtezőjében ugyan brillírozott, mégis a KÍ Klaksvík elleni kudarc ég a memóriánkba. A feröeriek elleni vereséggel nem csupán a Bajnokok Ligájáról, de még az Európa-ligáról is lemaradt a Ferencváros, s nagyot kell szakítania, a Konferencialigában ahhoz, hogy sikeresen zárja az idényt.
Az első lépést mindenesetre megtette, itthon 3-1-re megverte a szerb Csukaricskit. Az igazán nagy kihívás csütörtökön, Firenzében következik.
A Fiorentina Olaszországban ugyan nem mérhető a Juventus, Milan, Internazionale, talán még a Roma, Lazio, Napoli trióhoz sem, de mégiscsak kétszeres (1956, 1969) olasz bajnok, hatszoros Olasz Kupa-győztes (1940, 1961, 1966, 1975, 1996, 2001), játszhatott már döntőt a BEK-ben (1957), a KEK-ben (1962), az UEFA-kupába (1990), tavaly pedig a Konferencialigában.
Legnagyobb sikerét pedig Hidegkuti Nándor irányításával érte el, 1961-ben megnyerte a KEK-et. Máig rejtély, hogy az „Öreg” 1962 nyarán miért kényszerült elhagyni a csapatot.
A Fiorentina jól kezdte a most zajló idényt, hét forduló után 14 ponttal az ötödik, avagy holtversenyben a harmadik, csupán a négy gigász, a Milan, az Inter, a Juventus és a Napoli előzi meg a Serie A tabelláján.
A Fiorentina hétfőn még bajnokit játszott és nyert 3-0-ra a Cagliari ellen, tehát keveset készülhet a Fradi ellen. A Fiorentina lila-fehér csapat, ami önmagában elegendő arra, hogy a Ferencváros aligha számíthat baráti fogadtatásra. Az olaszok magabiztos győzelemre számítanak, ám talán mégsem eszik forrón a kását, s a Fradi csütörtökön Firenze szimbóluma mögé bújva, Dávid szerepét játszhatja el a Fiorentina vendégeként.
Borítókép: Vincenzo Italiano, a Fiorentina vezetőedzője (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!