Másik híres esete a 2010-es vb-döntőben történt, amikor a holland Nigel de Jong még az első félidőben kungfurúgással a mellkasába szállt, és hihetetlen módon megúszta a piros lapot. – Erős fájdalom nyilallt a testembe, remegtem. Mintha szétszakítottak volna. De a világbajnoki döntőről volt szó, addig játszottam, ameddig csak bírtam – idézte fel később Alonso, akit végül csak a 87. percben cseréltek le a spanyolok az 1-0-ra megnyert fináléban.

Bizonyos értelemben Alonso nem kerülhette el a sorsát azzal, hogy labdarúgó lett, hiszen édesapja, Periko Alonso szintén az volt, nem is akármilyen. Hússzor szerepelt a spanyol válogatottban, kétszer a Real Sociedaddal, egyszer a Barcelonával nyert bajnokságot. Nem csoda, hogy Xabi és egy évvel idősebb bátyja, Mikel (Real Sociedad, Bolton, Tenerife) is profinak állt, noha a szülők sosem erőltették, hogy sportoljanak.
A tanulás volt az első, Xabi elmondása szerint az apja egy teljes hónapra eltiltotta a focitól, mert rossz jegyet kapott az iskolában. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az 1999-es, Real Sociedadban való debütálásáig nem is készült profi labdarúgónak, aminek kézzelfogható jeleként ipari mérnöknek tanult.
Miután 2017-ben a Bayern München játékosaként bejelentette a visszavonulását, visszaült az iskolapadba, csak már edzőnek készült. Az UEFA képzését korábbi spanyol csapattársai, Victor Valdés, Raúl és Xavi társaságában végezte el – közülük Raúl manapság a Real Madrid B csapatát irányítja, Xavi pedig az FC Barcelona főnöke. Alonso a Real U14-es csapatánál kezdett edzősködni, majd hazatért a Real Sociedadhoz, amelynél a harmadik vonalban szereplő második együttesnél dolgozott. Tavaly feljuttatta a csapatot a másodosztályba, ahová 1962 után először tért vissza a Sociedad B.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!