Legalább lőttük volna el a labdát az egyenlítésért!

Kétszer három perc rövidzárlat, majd a legvégén egy bátortalan döntés. Ezt leszámítva, tehát a mérkőzés java részében jól játszott a magyar női vízilabda-válogatott, de Mihók Attila különösen utóbbi miatt mérgelődött az Egyesült Államok ellen 8-7-re elvesztett világbajnoki döntő után. A szövetségi kapitány érzi, sőt tudja, hogy nagy utat tett meg a csapattal, de még időre van szüksége ahhoz, hogy higgadtan értékeljen. Keszthelyi Ritát az MVP-díj sem vigasztalja.

Vizes vb - Vízilabda - Ezüstérmes a női válogatott Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

– Az amerikaiak nem nagyon engedték, hogy gólt lőjjünk nekik, de az volt a gond, hogy az elején és a végén is volt egy-egy háromperces rövidzárlat, ami alatt sikerült három-három gólt beszedni. Most mégis inkább az bosszant, hogy a végén ott volt az esély, hogy egyenlítsünk, de igazából meg sem próbáltuk. Legalább lőttük volt el a labdát! – Mihók Attila egy szuszra kimondta, amit gondol az Egyesült Államok ellen 8-7-re elvesztett világbajnoki döntő után.

Keszthelyi Rita kapta a vb legjobbjának járó MVP-díjat. Fotó: MTI/Kovács Tamás

– Igazából most emiatt vagyok dühös, és még a vereség hatása alatt állok, nem is akarom és nem is tudom most még az egész világbajnokságot értékelni – folytatta a női válogatott szövetségi kapitánya.

Mihók Attila: Csoda nem lett, csak bravúr

Aztán természetesen próbáltuk rávenni, hogy ecsetelje az Európa-bajnoki kudarctól, az ottani ötödik helytől a világbajnoki ezüstig vezető utat, de időről időre visszatért a mérkőzés utolsó pillanataihoz.

– Közel álltunk a csodához, s ki tudja, legközelebb mikor lesz esélyünk világbajnoki döntőt játszani. Igen, most még feldúlt vagyok – fakadt ki belőle, amivel nehéz lenne vitatkozni. – Fel kell dolgozni, hogy csoda nem lett, csak bravúr.

Keszthelyi Rita: Végig fogtuk egymás kezét, ezt kell magunkkal vinnünk

Keszthelyi Rita a torna legjobb játékosának járó MVP-díjjal vigasztalódott. Így szólna a klisé. Csak hát a csapatkapitány is vigasztalhatatlan volt, több mint fél órával a döntő után is. Az értékelése azért is érdekes, mert ő máshova helyezte a hangsúlyt.

– Nagyon bszüke vagyok a csapatra, magunkra, mert nagyon messziről indultunk. Végig fogtuk egymást kezét, a vereség után is, ez a legfontosabb, amit innen haza kell vinnünk – mondta ki a lényeget rögtön az elején Keszthelyi Rita. – Nagyon közel vagyunk az amerikaiakhoz, de a végére teljesen elfogyott az energiánk, hogy meglegyen még egy védekezés, még egy találat, hogy megfordítsuk a meccset vagy legalább egyenlítsünk. Szívünket-lelkünket beleadtuk, ennél többet nem tudtunk volna beletenni. A szerencse lehetett volna talán velünk, de a szerencsére nem lehet blazírozni. Nagyon elfáradtunk. A negyeddöntő és az elődöntő is nagyon sokat kivett belőlünk. Meg akartuk ragadni a lehetőséget, mindent megtettünk érte. Ennyire futotta. Nyolc gólt kaptunk, elől kellett volna találni még egyet, de nagyon-nagyon nehéz volt.

A magyar válogatott játékosai ezüstéremmel a nyakukban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Miként a többi magyar játékos szemében, Keszthelyi Ritáéban is még könnycsepp csillogott. Megkérdeztük tőle, mikor tud majd elégedetten visszatekinteni erre a világbajnokságra.

– Talán, ha az olimpián is döntőt játszunk – mondta ki a végszót.

Borítókép: Bánatosan, de emelt fővel (Fotó: MTI/Kovács Tamás)