Február 29-én, a vendégek továbbjutásával végződött Újpest–Paks Mol Magyar Kupa-mérkőzés napján látott napvilágot a hír, amely szerint egy plusz két hónapra eltiltották a lila-fehérek trénerét, Mészöly Gézát, aki a Diósgyőr elleni mérkőzést követően saját labdarúgójára, Franklin Saserére tett rasszista tartalmú megjegyzést (miközben dicsérte játékosát). A szakember három hónapos büntetéséből csak az elsőt kellett volna letöltenie, mert a testület fél évre felfüggesztette a második és harmadik hónap végrehajtását.
Csökkentették Mészöly Géza eltiltását, megvan, mikor térhet vissza
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága március 8-án kettő plusz három mérkőzésre csökkentette Mészöly Géza eltiltását, így az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője már pénteken, a 20.00-kor kezdődő, Puskás Akadémia elleni, felcsúti bajnokin leülhet a kispadra.

Már le is töltötte az eltiltást?
Az élvonalbeli bajnokság 24. fordulója előtt a 10., még éppen bennmaradó helyen álló Újpest fellebbezett, melynek nyomán enyhítettek az ítéleten – írta meg a Nemzetisport.hu és M4 sport.hu. A péntek délutáni sajtóhírek szerint öt meccsre „zsugorodott” a büntetés, ám az ötből hármat felfüggesztett a szervezet, a másik kettőt pedig Mészöly letöltötte a Paks elleni Magyar Kupa-mérkőzésen és a Fehérvár elleni bajnokin. Ennek értelmében a vezetőedző már a pénteki, Puskás Akadémia elleni idegenbeli bajnokin a pálya mellől irányíthatja csapatát. Az M4 Sport szerint mellékbüntetésként ötszázezer forintot kell kifizetnie Mészöly Gézának.
A hivatalos bejelentés
Kora délután végül az MLSZ a honlapján közölte a tényt, amely szerint a szövetség Fellebbviteli Bizottsága megváltoztatta a Fegyelmi Bizottság Mészöly Gézával szemben hozott korábbi büntetését.
– A bizottság Mészöly Gézát a sportszakemberi tevékenységtől 5 mérkőzésre eltiltja, valamint 500 ezer forint pénzbüntetés kifizetésére kötelezi. Az Újpest FC előző két, Mészöly Géza közreműködése nélkül lejátszott mérkőzése beleszámít a büntetésbe, a fennmaradó három mérkőzésről történő eltiltás végrehajtását a Fellebbviteli Bizottság az FSZ 10. § (5) bekezdés b) pontja alapján hat (6) hónapra felfüggeszti. Az FVB a felfüggesztett 3 mérkőzésről történő eltiltás végrehajtását elrendeli, ha az eljárás alá vont szakember a felfüggesztés időtartama alatt újabb fegyelmi vétséget követ el - írta az mlsz.hu.
Mészöly Géza tehát már a Puskás Akadémia elleni meccsen ott lehet a kispadon.
További Sport híreink
Borítókép: Mészöly Géza visszatérhet. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Ronaldo a születésnapján is tüntet, az edzője is ráfizet a balhéra
A portugál támadó pufog, csapata újabb mérkőzését hagyhatja ki.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Hajszálon múlt, ötméteresekkel maradt alul a magyar csapat az Eb-döntőben
Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Ronaldo a születésnapján is tüntet, az edzője is ráfizet a balhéra
A portugál támadó pufog, csapata újabb mérkőzését hagyhatja ki.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Hajszálon múlt, ötméteresekkel maradt alul a magyar csapat az Eb-döntőben
Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!