Kíváncsiak voltunk arra, hogyha a Zidane és Figo korszak Real Madridját összehasonlítjuk a jelen, helyesebben a közeljövő csapatával, akkor melyik az erősebb. Szakértőt is segítségül hívtunk, amely ráadásul garantáltan pártatlan véleményt fogalmaz meg a kérdésben.

Mielőtt rátérnénk a kérdésre, előbb nézzük meg, hogy a Real Madrid történetében melyik csapatot emlegettek a galaktikusok elnevezés alatt. A 2000-es évek elején a klub elnöke Florentino Pérez elhatározta, hogy lényegében világválogatottat hoz össze a spanyol fővárosban.
Figo, Ronaldo, Zidane, Beckham – a Real galaktikusai
Elsőként az ősi rivális, Barcelona csapatkapitányát, a portoguál Luís Figót igazolta le, majd érkezett a brazil Ronaldo, utána Zinédine Zidane és David Beckham is. Ugyanakkor a keretben is olyan sztárok rúgták a labdát, mint Raúl, Míchel Salgado, Hierro, Helguera vagy Guti. Akik már a az ezredforduló óta követik a labdarúgást, tudják, hogy a kaput pedig az akkor még szemtelenül fiatal, Iker Casillas védte.
Mindenkinek − aki legalább a 30-as, 40-es korosztály tagjai − van emléke az akkori Real Madridról. Vagy azért, mert imádta vagy azért, mert utálta. De van egy gól, ami a labdarúgás egyetemes történelmébe is beírodott:
Rengeteget lehetne beszélni a keret tagjairól külön-külön is, de most inkább tegyük fel, hogy a legjobb kezdő, amit a galaktikusok korszak kerétből ki lehetett hozni, az így néz ki:
Iker Casillas, Roberto Carlos, Ivan Helguera, Fernando Hierro, Michel Salgado, David Beckham, Claude Makélélé, Zinédine Zidane, Lúis Figo, Raúl és Ronaldo.
Új galaktikusok?
Jude Bellingham, Vinícius Júnior, Thibaut Courtois, Federico Valverde, Rodrygo, David Alaba – néhány név a mostani keretből, akik közül sokakban megvan a potenciál, hogy a következő években megnyerjék az Aranylabdát, ami Luka Modricnak már megadatott a Real Madrid jelenlegi keretéből.
Modric a nyáron minden bizonnyal végleg búcsút int Madridnak. Részben a kora, részben amiatt, hogy a fiatalok – Tchouaméni, Camavinga, Valverde, Brahim Díaz és mindenekelőtt Bellingham – mellett egyre kevesebb esélye van labdába rúgni. A Madrid imázsához hozzátatozik, hogy újabb és újabb sztárokat igazol. Egyre biztosabb, hogy több éves huzavona után aláír a csapathoz Kylian Mbappé a PSG-től, és egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Bayern München kanadai védője, az elképesztő sebességéről is ismert Alphonso Davies szintén madridi lesz. Mellettük pedig hamarosan bevethető lesz a 17 éves, brazil csodagyerek, Endrick is.