Korábbi autóversenyzőkből sem volt hiány: televíziós szakértőként itt volt a lapunknak pénteken nyilatkozó korábbi Williams-, McLaren- és Red Bull-pilóta, David Coulthard, pályatársa, a hatszoros futamgyőztes, a napokban főként a magánéletével a reflektorfénybe került Ralf Schumacher, valamint 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve is.
A sportág egyik „megmondóemberének” számító Villeneuve ezúttal ugyan nem szeretett volna nyilatkozni, mégis barátságosan fogadta a futamgyőztes kilétére vonatkozó kérdésünket. A szürke, felhős égboltra pillantva annyit elmondott, hogy ha esni fog, a Hungaroringen bármi megtörténhet, ő azonban akkor lenne a legelégedettebb, ha jó versenyt láthatna a telt házas közönség.
Rajt nyárias napsütésben
A hétvége főeseményének, a Formula–1-es futamnak a felvezetése egyébként kevéssel 13 óra után indult, a mezőny tagjait egy kamion platóján furikázták körbe a pályán, miközben a sorozat riportere kérdezte a főszereplőket. A legnagyobb üdvrivalgás Verstappennek jutott, akit Mogyoródon is egy jól elkülöníthető, egységesen narancssárgába öltözött holland mag buzdított a célegyenesben található egyik szektorban.
A rajtprocedúra nagyjából 40 perccel a start előtt kezdődött meg. Az első versenyzők ekkor néhány bemelegítő kört tettek meg, majd felálltak a rajtrácsra, ahol az előkészületek zajlottak. Mindeközben néptáncbemutató, majd lemezlovas szórakoztatta a közönséget, negyedórával a rajtot megelőzően pedig Dér Heni elénekelte a Himnuszt.
A rajt időpontjára már nyoma sem volt a korábbi felhős időnek, napsütésben kezdte meg a 70 körös távot a mezőny. A rajtnál Piastri vette át a vezetést, mögé fellépett Verstappen, Norris pedig visszaesett a harmadik helyre. A holland a pályáról lesodródva előzte meg a britet, a sportfelügyelők is vizsgálni kezdték a történeteket, ezért a Red Bull jobbnak látta, hogy a címvédő önként adja vissza a pozíciót. Ez a 4. körben meg is történt.
Helycsere a második kerékcseréknél, majd a végén is
Az élmezőnyből elsőként Norris állt ki kerékcserére, őt követte Piastri. Verstappen az élre állt, mögötte a két Ferrari következett Charles Leclerc, Carlos Sainz sorrendben. Miután a 21. kör végén Verstappen is kemény keverékű abroncsokra váltott, a két McLaren visszatért elé. Amikor az éllovasok közül mindenki cserélt már, Piastri vezette a sort, nagyjából három másodperccel megelőzve Norrist, a harmadik helyet viszont Lewis Hamilton átvette Verstappentől. Féltávnál is ugyanígy álltak, azzal a különbséggel, hogy Norris két másodpercre csökkentette lemaradását.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!