A mindent eldöntő pozsonyi selejtezőre utazó magyar keretnagy része tevékenyen szereplője volt a tavasszal a divízió 1/A-világbajnokságon látott válogatottnak, amely kivívta az elitbe való feljutást, igaz, ezúttal hiányozni fog Hári János, Sárpátki Tamás és Stipsicz Bence is, ugyanakkor Bartalis István visszatért a gárdához. Majoross Gergely több célt is megfogalmazott az olimpiai selejtezőre.
– Az első cél egyértelmű: lehetőségünk van kivívni az olimpián való szereplést, ami óriási lehetőség, és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében, habár minden ellenfelünk elénk sorolt válogatott. Másrészt ez a három mérkőzés nagyon jó lehetőség az előrelépésre, fejlődésre. Nem könnyű lekötni meccseket A csoportos vagy top tízes ellenfelekkel, normális esetben össze se jönne a válogatott augusztus végén. Most mégis megkaptuk ezt a lehetőséget, olyan csapatok ellen játszhatunk, amelyek a legjobb teljesítményre sarkallnak minket. Ebből szeretnénk kihozni a maximumot, és történelmet írva az elitben való szereplés mellé kivívni az olimpiai szereplés jogát – nyilatkozta Majoross.

Olimpiai selejtező (Pozsony)
Augusztus 29., csütörtök, 14.00: Kazahsztán–Magyarország (tv: Sport2)
Augusztus 30., péntek, 18.00: Magyarország–Szlovákia (tv: Sport1)
Szeptember 1., vasárnap, 14.00: Ausztria–Magyarország (tv: Sport1)
A magyar férfi jégkorong-válogatott kerete
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (klub nélküli), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai/ECHL), Horváth Alex (Ocelari Trinec, cseh), Horváth Milán (JoKP, finn), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Henrik Nilsson (Kalmar, svéd), Ortenszky Tamás (Winterthur, svájci), Szabó Bence (BJAHC)
Csatárok: Ambrus Gergő, Bartalis István, Erdély Csanád, Mihály Ákos, Németh Kristóf, Sebők Balázs, Terbócs István (mind Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos, Szongoth Domán (mindkettő KooKoo, finn), Horváth Bence (Jukurit, finn), Nagy Krisztián, Sofron István (mindkettő BJAHC), Nemes Márton (Mora IF, svéd) Papp Kristóf (Lindenwood, amerikai/NCAA), Varga Balázs (JYP, finn)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!