Az év botránya, fröcsögött az amerikai teniszező, röpködött az f betűs trágárság

A negyeddöntőhöz ért a sanghaji ATP–1000-es tenisztorna. A kiemeltek közül Jannik Sinner, Carlos Alcaraz, Danyiil Medvegyev és Novak Djokovics is ott van a legjobb nyolc között, Alexander Zverev viszont kiesett. Djokovics dolgát megkönnyítette, hogy Frances Tiafoe egy körrel korábban búcsúzott. Méghozzá botrányos körülmények között. A bíró kiélezett helyzetben büntetésként elvette az első szerváját, Tiafoe kikapott, majd olyan műsort vágott le, amibe talán még John McEnroe is belepirul. Csak úgy röpködött az ismert angol f betűs szó.

2024. 10. 09. 19:43
Frances Tiafoe
Frances Tiafoe nem tudott uralkodni magán, aztán persze bocsánatot kért Forrás: Getty Images
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– B…szd meg, ember! B…szd meg! Komolyan b…szd meg. Az emberek szórakozni jönnek ide, erre te elb…szod a meccset. Elb…szott munka – Frances Tiafoe rég nem látott műsort rendezett az orosz Roman Szafjullin ellen a sanghaji ATP–1000-es torna harmadik fordulójában elvesztett mérkőzés végén. Az első dühkitörést újabb követte, összeszámolni is nehéz, hányszor hangzott el a szájából az ismert f betűs angol szó.

A 25 perces másodperces szabály okozta Tiafoe vesztét

Tiafoe tirádáját az váltotta ki, hogy a döntő szettben, a rövidítésben, azon beül is 5-5-ös állásnál a mérkőzésvezető időtúllépés miatt elvette az első szerváját. Az idény közben hozott új szabály szerint a teniszezőknek 25 másodpercük van arra, hogy megkezdjék az adogatást. Amikor Tiafoe érezte, hogy szorít az idő, kamuból feldobta a labdát, de a bíró ezt nem ette meg.

Az amerikai játékos már ekkor is kiakadt, de a java csak aztán következett. Lehiggadva persze megbánta a cselekedetét.

− Nem ilyen vagyok, és soha nem akarok így bánni az emberekkel. Hagytam, hogy a pillanat hevében eluralkodjon rajtam a frusztráció, és rendkívül csalódott vagyok amiatt, ahogyan kezeltem a helyzetet. Még dolgozom rajta, de ez nem elfogadható viselkedés, és szeretnék bocsánatot kérni a bírótól, a versenytől és a szurkolóktól – esedezett bocsánatért Frances Tiafoe.

Djokovics is kárhoztatja az új szabályt

Az amerikai játékos vereségével egyúttal megkönnyítette Novak Djokovics helyzetét. A nyolcaddöntőben ugyanis a szerb világklasszis simán, 6:3, 6:2-re verte Szafjullint és bejutott a legjobb nyolc közé. Ki tudja, Tiafoe ellen mire ment volna.

Amúgy Djokovics is Tiafoe védelmére kelt, kárhoztatta az új szabályt, szerinte idény közben merénylet ilyen változtatást életbe léptetni.

A negyeddöntőben Sinner és Medvegyev játssza a rangadót, várhatóan Alcaraz, Djokovics és Fritz jut be még a legjobb négy közé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.