Lewandowski elárulta, a szívében még mindig fontos helyet foglal el a Bayern, de ilyenkor félreteszi az érzelmeit. A csatár szerint volt a meccsnek egy olyan szakasza, amikor a korai vezetésük után visszaálltak, és bizony ekkor nemcsak kiegyenlítettek a bajorok, de fölénybe is kerültek. Ám sikerült rendezniük a soraikat, és utána megérdemelt győzelmet arattak. Hansi Flick szintén kiemelte, hogy a sikerhez nagyon fontos volt, hogy Kane találatát követően változtatni tudtak a játékukon.
– Büszke vagyok arra, hogy visszajöttünk az egyenlítés után, hiszen volt olyan időszakunk a meccsen, amikor nem voltunk olyan bátrak. Rengeteg helyzeteket alakítottunk ki, és boldog vagyok, hiszen van egy nagyon fiatal csapatunk, amely képes megvalósítani a pályán az elképzeléseinket. A Bayern München kiemelkedő csapat, és nagyon közönségszórakoztató és eredményes futballt játszik, de ma egy csipetnyivel jobbak voltunk, jobban használtuk ki a kapu előtt adódó lehetőségeinket – értékelte csapata teljesítményét a katalánok vezetőedzője, Hansi Flick.

Ugyanakkor a Bayern éppen fordítva teljesít: a sikeres, 9-2-es rajt után egymást követő két fellépését bukta el, így ismételten felerősödtek azok a hangok, hogy a bajorok képtelenek az európai, legszűkebb elitjéhez tartozó klubokkal felvenni a versenyt. Ráadásul máris megszólaltak azok a szirénhangok, amelyek a nyáron érkezett edző, Vincent Kompany alkalmasságát vitatják, akinek irányításával ugyan a hazai bajnokságban még veretlen a Bayern és az élen várja a folytatást, a német kupában is továbbjutott, ám a célként meghatározott triplázás legfontosabb elemében, a Bajnokok Ligájában már a második vereségüket szenvedték el, így hiába verték agyon a nyitófordulóban 9-2-re a Dinamo Zagreb gárdáját, máris visszacsúsztak a BL-tabella 23. helyére, ami ugyan még továbbjutást érő helyezés, de méltatlan a bajor álmokhoz.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!