Kétszer egyenlített a Liverpool, mégis elveszítette az első helyet

Kétszer került előnybe az Arsenal, kétszer egyenlített a Liverpool, így 2-2-vel ért véget a Premier League két nagyágyújának vasárnapi rangadója a 9. fordulóban. A Vörösök elveszítették az első helyüket a tabellán, immár a Manchester City az éllovas.

2024. 10. 27. 19:33
Mohamed Szalah szerezte a Liverpool második gólját az Arsenal ellen
Mohamed Szalah szerezte a Liverpool második gólját az Arsenal ellen Fotó: AFP/ADRIAN DENNIS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Általában nem sok örömük van a topcsapatoknak, ha az Arsenallal kell megmérkőzniük. Olykor természetesen az Ágyúsok is hullajtanak el pontokat, ezért voltak „csak” a harmadik helyen a 9. forduló előtt, viszont a rangadókon verhetetlenek. Az idényben a Tottenham és a Manchester City elleni meccseikről négy ponttal távoztak, az előzőben pedig veretlenek maradtak a nagy hatos többi tagja (Chelsea, Liverpool, Tottenham, Manchester City és United) elleni bajnokikon.

Vasárnapi vendégük, a Liverpool ellenben az ilyen meccseken elvétve ünnepelt győzelmet, de Arne Slottal javultak e téren: ősszel a Chelsea és a United elleni összecsapásokat is sikerrel vették.

Az Arsenal kétségkívül nagyobb falat, ez már a találkozó első perceiben is megmutatkozott. A londoniak Bukayo Saka visszatérésének örülhettek, aki két kihagyott meccs után visszatért a kezdőbe ( Szoboszlai Dominik viszont a kispadon kapott helyet a Liverpoolnál), és csapatkapitányként azonnal megmutatta, merre van az előre: Ben White remek indítása után indult meg a jobb oldalon, becsapta Andy Robertsont, és öt méterről a kapuba vágta a labdát. 

Bukayo Saka visszatérte lökést adott az Arsenalnak a Liverpool ellen
Bukayo Saka visszatérte lökést adott az Arsenalnak a Liverpool ellen Fotó: AFP/Adrian Dennis

Virgil van Dijk sem akart lemaradni a másik csapatkapitány mögött, a 18. percben Trent Alexander-Arnold szöglete után a holland védő egy fejesgóllal egyenlített.

Az Arsenal volt aktívabb a folytatásban, a hazaiak fáradozásának a 43. percben lett meg a gyümölcse. Declan Rice szabadrúgása után Mikel Merino bólintott a kapuba, és hosszú-hosszú percekig tartó videózást követően gólt ünnepelt.

Nagyobb fokozatra kapcsolt a Liverpool

A második félidőben rákapcsolt a Liverpool, de csak nem jött az egyenlítő gól, így Slot a 63. percben hármat is cserélt, Szoboszlai mellett Kosztasz Cimikasz és Cody Gakpo érkezett a pályára.

Végül a 81. percig kellett várni az egyenlítésre. Alexander-Arnold indította a Liverpool ellentámadását, Darwin Núnez adta középe a labdát, Mohamed Szalah pedig tíz méterről bevette az egyik kedvenc ellenfele kapuját.

Szalah gólja:

A hajrában az Arsenal járt közelebb a győzelemhez, volt egy érvénytelenített gólja is. Érvényes nem, ahogy a Liverpoolnak sem, így 2-2-vel ért véget a rangadó. A Vörösök pontvesztésének Manchesterben örülhettek, a 9. forduló befejeztével a címvédő City az éllovas a Premier League-ben.

Premier League, 9. forduló

péntek:
Leicester City–Nottingham Forest 1-3 (1-1)

szombat:
Everton–Fulham 1-1 (0-0)
Aston Villa–Bournemouth 1-1 (0-0)
Manchester City–Southampton 1-0 (1-0)
Brentford–Ipswich Town 4-3 (2-2)
Brighton–Wolverhampton Wanderers 2-2 (1-0)

vasárnap:
Chelsea–Newcastle United 2-1 (1-1)
Crystal Palace–Tottenham Hotspur 1-0 (1-0)
West Ham United–Manchester United 2-1 (0-0)
Arsenal–Liverpool 2-2 (2-1)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.